Higiéniai előírások halfőzés közben

2022.12.11. 15:00

Ennyi pontyot eszünk mi, magyarok a felmérés szerint

A Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetségének (TOHOSZ) ügyvezetőjével, Szakács Szabolccsal beszélgettünk egy tavalyi felmérés alapján a halfogyasztási, azon belül is a magyarok pontyfogyasztási szokásairól.

Farkas Eszter

Fotó: MW archív

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) 2021-ben készített felmérésében tizenöt-tizennyolc perces személyes interjúkat készített ezerkettő emberrel. Ezt reprezentatív módon, nemekre, korcsoportokra és régiók szerint bontva tette meg. Megdöbbentő eredmények születtek, írja a teol.hu.

– Nos, ami számomra egy kissé meghökkentő volt, hogy a legtöbben évente csupán egy-két alkalommal fogyasztanak pontyot, ami nagyon kevés. Az egyszerre elfogyasztott mennyiség átlagban húsz dekagramm. A felmérést kitöltők kicsit több, mint harmada vallotta azt, hogy több pontyot fogyasztana, ha kevésbé lenne szálkás – magyarázta Szakács Szabolcs, a TOHOSZ ügyvezetője.

A felmérésből az is kiderült, hogy az egy év alatt fogyasztott átlagmennyiség körülbelül két és fél kilogrammot jelent évente személyenként. A halételeket pedig leginkább élő, friss pontyból készítik a fogyasztók. 

– Számomra szintén érdekesség, hogy a megkérdezett ezerkét emberből harminckettő átlagban évi százkilenc alkalommal eszik pontyot, ami éves átlagban majdnem huszonhét kilogramm halhúst jelent. Ők hatvan év felettiek és horgásznak.

A felmérésben megfigyelték tíz háztartás vásárlási és feldolgozási – pontyfogyasztási – szokásait is, amiről kép, hangfelvétel és videó is készült. A megfigyelés mellett mintavétel is történt, a mikrobiológiai vizsgálatokhoz három felületről (vágódeszka, munkapult, mosogatómedence) és a halhúsból ételkészítés előtt és után.

– A tíz fogás elkészítése közben a háztartásokban az öt leggyakoribb kockázatos viselkedés közül kiemelném a megfelelő kézmosás hiányát az ételkészítés közben, ami a háztartások mindegyikénél előfordult. Ugyancsak a kézmosás hiánya a főzés kezdetén a tízből kilenc esetben fordul elő. Szintén kilencven százalék nem a megfelelő módon végezte a fagyasztott hal felengedését, és nyolcvan százalék a keresztszennyezés kockázatával a csap alatt mosta meg a halat. Arról nem is beszélve, hogy nem megfelelő mértékű vagy ideig tartó hőkezelés alatt készítették a fogásokat.

Tehát a magyar lakosság évente átlagosan két és fél kilogramm pontyot eszik. Van olyan csoport, ahol a fogyasztás kiugró mértékű, de ebben az esetben erős összefüggést találtak a fogyasztott mennyiség és a horgászat között. Kémiai élelmiszerbiztonsági kockázattal a nagy fogyasztók esetében sem kell számolni. A megfigyelés alapján a mikrobiológiai kockázatok jelentősebbek: a feldolgozási és ételkészítési higiénia sok esetben nem megfelelő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában