Nemes ügy

2022.12.31. 14:00

Bőséges volt a jótékonyság Baracson

Az ünnepek alatt sem maradtak ennivaló nélkül a rászorulók. December 30-án két helyen is ételt osztottak.

Horváth László

A Fehérakác hátsó bejáratánál a baracsi képviselők és segítőik osztották a csomagokat. A képen Baloghné Bitó Ildikó, Dr. Fekete Borbála, Kocsis Sándor képviselők, Magyar József nyugdíjas és Szárszó Lajos képviselő.

Több mint tízéves hagyomány a településen, hogy az ünnepek alatt sem hagyják magukra azokat az embereket, akik a legnehezebb körülmények között töltik napjaikat. A meleg szobában, jóllakott hassal bizony nehezebb elképzelni, milyen is lehet az élet fűtetlen, vagy alig fűtött szobákban, épp hogy csak némi kenyérmorzsa kíséretében. Ebben a környezetben már csak újabb fájdalom, amikor a karácsony, az újév közeleg. Ezért is csodálatos dolog, amikor embertársaikért fognak össze önzetlen civilek, intézmények. Így tettek Baracson is a 2022-es év utolsó péntekén, a sportpálya bejárata mellett és a Fehérakác étterem gazdasági bejáratánál. Elsőként Fekete Editet a Baracsi Egymásért Baráti Egyesület vezetőjét kérdeztük.

– Nagyságrendileg tíz évre nyúlik vissza a településen az év végi jótékonyság. Eleinte egy baráti társaság kezdte kialakítani az akciót, majd két és fél éve bekapcsolódott egyesületünk. A tegnapi napon több mint tízen voltak az egyesület tagjai és százhúsz adag kocsonyát lefőztek. Ebből hatvan adagot osztunk ki a rászorulók között, valamint sikerült a szponzorok által kis csomagot is mellékelni. Lencsét, rizst és kenyeret készítettünk össze a csomagokba. Természetesen az apátszállásiakon kívül a templomosi falurészen élők is hozzájutnak az ételekhez. Nekik kiszállítjuk, hogy ne kelljen feljönniük, hiszen az is nehézkes – hallottuk Fekete Edittől.

A sorban állók közül Mátrai Sándorné vállalta, hogy beszél nehéz helyzetéről.

Mátrai Sándorné a párjával él nehéz körülmények között. Nagyon jókor jött a segítség - mondta.

- Ketten a párommal éldegélünk. Egyedüli családfenntartó én vagyok. Kevéske, havi negyvenezer körüli forintunk hamar elfogy a rezsibefizetések és gyógyszerek megváltása után. Ezért is nagyon fontos számunkra minden falat étel. Nagyon örülünk a lehetőségnek, mert így ha végtelenül szerényen is, de ünnepelhetünk a magunk módján egy kicsit.

Az első helyszíntől alig húsz méterre a Fehérakác vendéglő hátsó kijáratánál hasonló jótékonysági eseménynek lehettünk tanúi. Itt Baracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és segítőik osztották a rászorulóknak az élelmet. Kocsis Sándor képviselő kérdésünkre elmondta, hogy ők is rendszeresen hatvan adagot készítenek. December 23-án már volt egy akciójuk, ez most a második. Lencse kolbásszal a főfogás. Mellé ugyanúgy tartós élelmiszert raktak. Az öt képviselő és még hárman dolgoztak a sikeres akció érdekében. Természetesen ez a csapat is gondolt a Templomos falurészen élőkre, valamint a Duna-parti régióból jelentkezőket is szívesen fogadják az igény szerint. Kocsis Sándor a búcsúzóban hozzátette, terveznek az új év elején még egy akciót, hogy boldogabban indulhasson az esztendő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában