Egy kis kedvesség

2022.12.03. 08:00

Akcióban a dunaújvárosi gömbkommandó

Ha meghalljuk a gömbkommandó nevet, akkor valami kreatív akcióra gondolunk, ami nem is áll messze az igazságtól. Ez a kezdeményezés, amibe Kováts Blanka vágott bele. Egyedi készítésű karácsonyfagömböket rejtett el a város különböző pontjain, a boldog megtaláló pedig egy szép dísszel és a felfedezés örömével lett gazdagabb. Az ötletgazda, titkos ajándékozó arról mesélt, hogyan kivitelezte tervét.

Varga Zsófi

– Tavaly augusztusban volt már egy ilyen akcióm, pontosan nem tudom mennyit, körülbelül 20 darab hennamintás 2022-es kívánsággyertyát rejtettem el a párommal Dunaújvárosban és Rácalmáson. Ezek olyanok voltak, hogy ha leégették a viaszt, egy kedves üzenet vált láthatóvá a jövő évre vonatkozóan. Idén úgy döntöttem, hogy karácsonyfagömböket rejtek el advent első vasárnapja alkalmából – mondta el kérdésünkre. 

– Ezúttal szerettem volna nem túl szokványos helyekre vinni az ajándékokat, így került néhány eldugottabb helyre is. Kaptam Óvárosból visszajelzést, hogy megtalálták, az Alkotás utcában is felleltek egyet, az MMK előtt is bujkált egy csomag, illetve a Széchenyi gimnázium parkolójából is kaptam képet, a többi helyszínt egyelőre nem fedem még fel – avatott be bennünket a kulisszatitkokba Blanka. 

Fotók: amatőr

Hozzátette, hogy nagyon meglepte, hogy ennyien érdeklődnek az akció iránt, az első posztját erről 5304 ember érte el, ami szép eredmény. Vasárnap reggel az egyik dunaújvárosi csoportban látta, hogy az egyik megtaláló posztját több mint 1200-an kedvelték, ami még jobban ámulatba ejtette. Nagyszerű érzés, hogy ennyi embert mozgat meg egy ilyen apró figyelmesség, vélekedett. 

A jövőbeli tervekre vonatkozóan elárulta:

– Szeretnék szervezni ilyet a jövőben is, legkésőbb tavasszal, továbbá Mikulás alkalmával csatlakozni fogok a „Hagyj el egy Mikuláscsomagot!” elnevezésű kampányhoz is.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában