Egészség

2022.11.05. 11:30

A Covid–19-vírus itt marad már velünk a jövőben is

A Rácalmási Polgári Egyesület újabb közéleti estre várta az érdeklődőket csütörtökön az Almási Szalonba: ezúttal dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos volt az esemény vendége, aki a 2019-ben kitört koronavírus világjárványról beszélt a közönségnek, és arról, mire is számíthatunk a jövőben a Covid–19-et illetően.

Molnár Emese

Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos tartott előadást a Polgári esten

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Szezonálisan, az őszi-téli hónapokban fog széles körben terjedni, akárcsak a többi légúti megbetegedés

Az egyesület Polgári est néven indított előadás-sorozatot, amelynek legutóbbi találkozója november 3-án 18 órakor volt az Almási Szalonban: a koronavírus-világjárványról dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos, a téma egyik leghitelesebb szakértője tartott előadást. 

Sártory Endre és Terekiné Rendes Éva, a szervezet vezetői fogadták és köszöntötték az érdeklődőket. Majd átadták az est moderátori szerepét Kovács Pálné Ancsának, aki korábban együtt dolgozott Dunaújvárosban a főorvosnővel. Bevezetőjében megemlítette, hogy a járványügyi feladatok számos kihívás elé állították a népegészségügyet már korábban, ahogy a 2019 decemberében kitört koronavírus-világjárvány, amely alapjaiban változtatta meg az addig megszokott életünket. 

– Mi, szakemberek is egy új, korábban ismeretlen formában jelentkező vírussal találkoztunk – hangsúlyozta dr. Müller Cecília az előadása elején. Mint azt vázolta, vannak olyan kórokozók, amelyek gyors mutálódásra képesek, és mivel ismeretlenek az emberi szervezet számára, a megbetegítő képességük is nagy. A mai napig nem tisztázott az, hogy a SARS-CoV2 honnan is ered pontosan, és hogy miként történt meg az állatról az emberre történő átvitel. A vírus folyamatosan mutálódik, ami további kihívást jelent a járvány és a betegek kezelésében. Pont ezért is rendkívül sok variánsát jegyezték a Covid–19-nek, amelyek közül az emberi megbetegedéseket okozó legkritikusabb variánsokat emelte ki az előadó a tájékoztatójában. Az egymást követő hullámokban jellemzően más-más variáns volt az uralkodó, például a negyedik hullám idején a delta variáns, illetve a jelenleg uralkodó omikron és annak variánsai. 

Magyarországon az első hullám 2020 tavaszán indult, amikor az első megbetegedéseket a Nemzeti Népegészségügyi Központ észlelte. Mint azt az országos tiszti főorvos megosztotta, bár Magyarországon még csekély fertőzési esetet regisztráltak, nemzetközi szinten azonban ijesztő híradások láttak napvilágot; például Olaszországban kritikus terhelés alá került az egészségügyi ellátórendszer. Ehhez képest Magyarország néhány hónapnyi időt nyert a várható veszélyre történő felkészülésre, gyógyszereket szereztek be, potenciális Covid–19 kórházi osztályokat létesítettek, és az operatív törzs megkezdte minden szektorra kiterjedő munkáját. 

Egy járványnak három főbb tényezője van; a fertőző forrás, a terjedési mód és a fogékony szervezet. Ahhoz, hogy megállíthassunk egy fertőzési láncot, egy beavatkozással meg kell szakítani azt. Ennek tükrében hozták meg a szükséges intézkedéseket, aktuálisan igazodva ahhoz, hogy éppen melyik mutációval állunk szembe, milyen szakmai tudás és milyen védelmi eszközök állnak rendelkezésre. 

– Minden újabb variánsnál azt láttuk, hogy egyre nagyobb a reprodukciós rátája, vagyis egyre több embert képes megfertőzni, de jellemzően már kevésbé súlyos tünetekkel, mint kezdetben a vuhani törzs – tette hozzá az országos tiszti főorvos. 

Az NNK szakértői a várható fertőzöttségi és kórházi esetszámot előrejelző, szennyvízből kimutatható módszertant dolgoztak ki, amelyet az Egészségügyi Világszervezet a többi ország részére is ajánlott. A járvány alatt felgyülemlett adatokat hasznosítva négy tudományos közleményt is kiadtak, amelyek a Magyarországon alkalmazott oltóanyagok hatékonyságát, az oltott és oltatlan személyek megbetegedési és halálozási kockázatát, valamint a krónikus betegségekkel való összefüggéseit elemezte. Ezen tudományos közlemények is igazolták a magyarországi járványkezelés hatékonyságát. 

Dr. Müller Cecília arról is beszélt, hogy mivel légúti fertőzésről van szó, nagyon gyorsan terjedt az emberek között a megbetegedés. Nemzetközi és hazai szinten is azt tapasztaljuk, hogy ez a vírus a jövőben is itt marad velünk, szezonálisan, az őszi-téli időszakokban fog széles körben terjedni, akárcsak a többi légúti megbetegedés. 

Az országos tiszti főorvos azt tanácsolta, hogy mivel mindig fennállhat a veszélye egy világjárványnak (amit megakadályozni nem lehet, de előrejelzések vannak, és egyre nagyobb a tudás is a kezelésére), arra kér mindenkit, hogy figyeljen egészségére, tartsa egyensúlyban a krónikus betegségeit. – Érjük el a lehető legjobb egészségi állapotot, amivel szervezetünk fogékonyságát csökkentjük egy lehetséges kórokozóval szemben. Helyezzünk nagyobb hangsúlyt a kiegyensúlyozott táplálkozásra, a rendszeres mozgásra, és tartózkodjunk a káros szenvedélyektől is – mondta el zárásként. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában