Tükörkép

Megszokásból kérdezte meg, hogy fájni fog-e, izgalmát oldó csevej részeként, egyébként igen, nagyon fájt. Korábban is szenvedett a duzzanatoktól, a lüktetéstől, néha égett, máskor szúrt, vakarta volna körkörösen, átlósan, lerágott körmét véste volna az elviselhetetlen viszketés epicentrumába, ám a szépség ideálja táplálta lelkiismeretesség, valamint a marékszámra habzsolt kedélyjavítók idézte enyhítő bódulat visszatartotta.

Szemében ragyogott a boldogság, elégedett volt, büszke és mindenekfelett magabiztos. Aztán, ahogy teltek a napok, úgy halványodott az eufória, és kezdett helyébe furakodni a kétség. Ami addig tökéletes volt, feszes, sima, lágy ívű és bájos, azt a bizonytalanság álnok mirigyeiből bugyogó kíméletlen emésztőnedvek löttyedté, durvává és göcsörtös csúfsággá mállasztották.

Vágás, szúrás, töltés újra és újra, rendíthetetlenül.

Az első iskolai napon belépett az osztályterembe, üres helyet keresett magának, és amíg haladt a padsorok között, rászegeződött osztálytársainak tekintete. Most, saját hasából leszívott zsírjával feltöltött sajgó fenekén ülve, is tisztán emlékszik, hogy a szemekből kilövellt bántóan éles nyalábok felsértették egész lényét. Biztosan tudta, hogy azért bámulták meg, mert csúnya. Azt viszont nem tudta, és azóta sem tudta meg, hogy valójában azért nézték őt akkor, mert szép volt. Csipkézett aljú, hófehér muszlin ruhájában, pilláinak sűrű, szertelen bozótja mögött nyiladozó hatalmas pupilláival úgy festett, mint selyembábja nevelőgubóját áttörni készülő éjjeli pávaszem. Önmagát ellenben egy félénken vergődő kukacnak gondolta.

Ez az elképzelése akkor sem változott meg, amikor később egy fiú fának támasztva megcsókolta, és utána elmondta neki különféle szavakkal, hogy mennyire tetszik neki. Blúza be­leragadt a fa gyantás kérgébe, a fiú keze pedig gyantás lett, ahogy a hátát taperolta, miközben a lépcsőház előtt még egyszer csókolóztak.

Egy, huszadik szülinapjára kapott nyaraláson készült fotó került a kezébe, ahol pózolva várta a pillanatot, hogy a tenger feléje robogó hullámának habjai felcsapjanak a hónaljáig. Meglepően csinosnak látta akkori, és annál kevésbé mai önmagát. Elgondolkozott, ha nem lenne az emlékkép, és ma készülne róla a tengerparti fénykép, milyennek látná? Vajon csak összehasonlítás kérdése?

Barátnője, akivel együtt járnak egy bizonyos fajta kezelésre, nem ismert magára az idei üdülésén készült képeken. Egyszer vele is előfordult ilyesmi. Erős napsütésben sétált a butiksor kirakatait nézegetve, és a tükröződő üvegben hirtelen meglátott egy alakot. Elkapta a fejét, és maga mellé nézett, aztán maga mögé nézett, de egyedül volt. Megállt az üzlet előtt és végigpásztázott fényárban tündöklő teste üvegtáblára vetülő, sötét sziluettjén. Utólag hátborzongatónak találta, hogy a visszaverődést látva egy szép alakú nőt keresett, amíg rá nem jött, hogy az csak a saját torzója.

Elgyengült, nem bírta tovább. Addig vakarta az úszógumiból lecsapolt háj betöltőnyílását az ülepén, mígnem vérvörös maszatos színezet feküdt fel gondozatlan körmének ágyára. Ráragadt, mint a megélt benyomások, mint az enyves fagyanta, távol tartva a petézni készülő pávaszemes pillangót.

Vezető képünk illusztráció.