Kegyetlenségmentes termékek

2021.04.24. 14:00

A kísérleti állatok világnapjára: nemes cél lehet a tudományos felajánlás

Közeledvén a kísérleti állatok világnapjához, április 24-éhez, érdemes új megközelítésből megvizsgálni a kérdést: az átlagember „kegyetlenségmentes” (cruelty free) termékek vásárlásával tehet tudatosan a felesleges állatkísérletek ellen, de van egy olyan lehetőség is, amelyről kevesen tudnak.

S. Töttő Rita

A kísérleti állatok világnapja nem hivatalos emléknap, mégis az egyik legfontosabb, amiben az elmúlt évtizedekben igen komoly fejlődés volt tapasztalható az emberi társadalom és a szabályrendszerek kialakítása terén, írja a feol.hu.

Fokról fokra értek el egyre többet az állatvédő aktivisták, melynek első hatásos jelei 1998-ban jelentek meg Magyarországon is: ekkortól kötelező minden állatkísérlettel foglalkozó intézménynél állatjóléti bizottság felállítása. Kicsit több, mint egy évtizeddel később, 2009-ben tiltották be a kozmetikai termékekhez szükséges állatkísérletek végzését az Európai Unióban. Így az érintett országokban – tehát Magyarországon is – állatkísérleteket tudományos kutatásra, oktatásra, továbbá élelmiszer- és gyógyszerbiztonság vizsgálatára végezhetnek.

Piktogramok jelölik, ha egy termék biztosan állatkísérlet-mentes gyártásból származik Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Ezen a területen is illendő volt azonban tovább szigorítani a kísérleti módszereket, ezért is kerülhetett sor arra, hogy kormányrendeletbe foglalva szabályozzák tovább a kérdést. Eszerint a lehető legkevesebb kísérleti állatot alkalmazzák a vizsgálatok során, és a feltétlenül szükséges kutatások alkalmával is alkalmazni kell a fájdalomcsillapítás és stresszoldás minden lehetséges, gyógyszeres módszerét. Ma már egyre több alternatív lehetőség áll a kutatók rendelkezésére, akár mikrobiológiai, akár technológiai szinten, ami jó hír. S ha mást 30 éve nem is sikerült elérniük az állatvédőknek, amikor felemelték a szavukat egy kutatóintézetben raboskodó 17 makákó szabadon engedéséért, csak ezt, akkor már megérte. Akkor ugyanis azokat az állatokat 10 éves pereskedés ellenére sem tudták megmenteni, mégis valami elindult…

Az átlagember is tehet ezekért az állatokért: ahogy írtuk, az unióban már tilos kozmetikai termékeket állatokon tesztelni. Ettől függetlenül sosem lehet biztosan tudni, vajon egy cégnek vannak-e uniós határokon kívüli kísérleti laborjai… Ha mégis fontosnak tartják az állatkísérlet-mentes termékek piacra dobását, azt a dobozon is jelzik a „No tested on animals”, „Cruelty free” vagy „Vegan” logóval. Az unión kívülről érkező termékeknél semmi nem garantálja az állatkísérlet-mentességet. S van még egy lehetőség: az ELTE családikutya-programja keretében várja az elhunyt kedvencek testét, melyet a tudomány céljaira használnak fel. A gazdi, aki szerint ez nemes cél lehet, jelentkezhet a programra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában