nyertesek

2021.02.06. 11:30

A mozaikkeresők közt értékes nyereményeket osztottunk ki

Mozaikkereső játékunk fődíja és a milliós nyeremény után értékes műszaki cikkeket is kisorsoltunk a beküldök között.

Molnár Emese

Fotó: LI

A négy ajándékot ezen a héten vehették át a nyertesek szerkesztőségünkben, egyiküket mi leptük meg. Elsőként Végh Ferencet köszönthettük, aki a vasműben, a hideghengerműben dolgozott nyugdíjazásáig. Elmesélte, hogy több évtizede előfizetője lapunknak. Mint mondta, szinte már hozzánőtt a Hírlap, minden reggelje úgy kezdődik, hogy megfőzi a kávét, és kimegy az újságért a postaládához. Mindent elolvas, minden érdekli, így nem is volt kérdés, hogy részt vesz nyereményjátékunkon. Nem kis szerencsével, ugyanis egy tabletet nyert. Bár még nem ismeri a készüléket, van a családban olyan, aki majd most megtanítja neki, és együttesen használják.

Tóth István a feleségével, Judittal érkezett átvenni a nyereményt. A daruszentmiklósi házaspár egy álló porszívót nyert. Judit néni mosolyogva mondta, hogy ilyet eddig még csak tévében látott. Csodálatos nap volt ez számára, ugyanis aznap volt a születésnapja. Mesélték azt is, hogy körülbelül negyven éve előfizetői a Hírlapnak, és eddig még soha nem nyertek. Tóth István a Fejér megyei erdészetnél, majd Mezőfalván a fűrésztelepen dolgozott negyvennégy éven keresztül. Felesége varrodában dolgozott városunkban és Előszálláson is. Három fiúgyermekük van, és egy négyéves kisunokával büszkélkedhetnek. Nem mellékesen három év múlva lesznek ötvenéves házasok.

Várkonyi Zsolt főszerkesztő és Nagy István, a televízió nyertese

Nagy István egy hatalmas Samsung televíziót nyert. Mondhatni ez is egy születésnapi ajándék lett, mert az átadás után két napra töltötte be a hetvenötödik életévét. Nagy István művezető, majd üzemvezető volt a vasműben, a radiátorüzemtől ment nyugdíjba. Egyik kollégája mondta annak idején, hogy a tévék közt a Samsung vezető márkának számít, és szerkesztőségünkben örömének hangot adva beszélt a tévé műszaki paramétereinek előnyeiről. Mint mondta, épp egy kis felújítás zajlik otthonában. Az egyik helyiségben egy régebbi készülék van, ami hosszú ideje tesz már jó szolgálatot, de most annak a helyére kerül az új tévé.

Rovó Istvánné örült az ajándéknak és a látogatásnak
Fotók: LI

Rovó Istvánné Ica néni betöltötte már a 92. életévét, korához képest igen aktív, mindennap lemegy az újságért, rejtvényt fejt. Személyesen vittük el neki az ajándékát, ő egy laptopot nyert. Bár nem használ ilyen digitális eszközöket, nagyon örült az ajándéknak és a látogatásnak. Büszkén mesélt családjáról, fiairól és unokáiról. Egyik gyermeke fizikus és nívódíjas tánctanár, ő használja majd a laptopot is.

Tóth Istvánné ki is próbálta otthon az új porszívót
Fotó: amatőr

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában