A Budavári Sikló tervezőjének dunaföldváriként dobog a szíve

Nevek bukkannak elő a múltból: Cholnoky Imréé, aki Kossuth-indulójáért 15 év várfogságot kapott; Tomori Anasztázé, aki örökölt vagyonából az első teljes magyar Shakespeare-fordítást jelentette meg; Sárvári Annáé, akinek alakjából Juhász Gyula varázsolt eszményképet; Egyed Antalé, akinek döntő hatása volt a fiatal Vörösmartyra, Homoky Imréé, aki Erzsébet királynét oktatta magyar nyelvre. Ők és sokan mások mind Dunaföldváron születtek. A helytörténeti fontosságú második kötetbe néhány földvári születésű vagy itt tevékenykedő kortársunk életútja is bekerült. Olyanoké, akik szakmájukkal, hivatásukkal a kisváros határain túl is ismertek lettek. Így olvashatunk Rapp Imre labdarúgóról, Böhm György rendező-dramaturgról, Csepeli Istvánról, a Népművészet Mesteréről, Nemes Ferenc képzőművészről, Szigeti Gábor balett-táncosról, Nickl István sugárbiológusról és másokról. S a csaknem száz szócikket tartalmazó kötet még folytatható lenne.

A dunaföldvári születésű Balogh Vilmosra akkor figyeltem föl, amikor kiderült, hogy az ő neve szerepel járműtervezőként a Budavári Sikló emléktábláján.

Nem volt könnyű találkozást egyeztetni vele. Egyik nap a Svédországból éppen hazalátogató egykori földvári osztálytársával tölti a nap egy részét, a másik nap öt órát tart a Budapesti Műegyetemen. (Még a koronavírus előtt!) Nem is csodálkoznék ezen, ha nem tudnám,hogy nyolcvanéves, s húsz éve már nyugdíjas.

Beszélgetésünk során egyre inkább kirajzolódnak egyéniségének főbb jellemzői: tevékeny élet, kreativitás, humor­érzék, hűség a szakmához, az értékekhez és a szülőföldhöz, a gyökerek, a tudás és a munka tisztelete, kompromisszumkészség és közéleti aktivitás.

Balogh Vilmos vasútgépészmérnök, a BME Közlekedésmérnöki Kar címzetes egyetemi docense. Ma is óraadó tanár azon az egyetemen, ahová 1958-ban egyetemi hallgatóként bekerült. Aktív pályája során nevét a Vasúti járművek című egyetemi tanköny és számos jegyzet szerzőjeként ismerhették meg az elmúlt évtizedek mérnökjelöltjei. Harminc publikációja van, köztük néhány idegen nyelven. De nemcsak elméletben és az oktatásban végzett mérnöki tevékenységet. Tervezői munkájával a Budavári Siklón kívül hozzájárult több, az iparban és a közlekedésben használt eszköz, például az ajkai és inotai alumíniumkohóban üzemelő munkagépek, a metró, a gázkitörést-elhárító jármű (amit egykor még Kuwaitban is bevetettek) létrejöttéhez vagy átalakításához.

Hogy lett a dunaföldvári cipőfelsőrész-készítő apa elsőszülött fia gépészmérnök? Miért éppen ezt a pályát választotta annak idején? – faggatom a beszélgetésünk elején. – 1954-ben végeztem az általános iskolát. Pályaválasztásomban az anyai nagyapa szakmája játszhatott fontos szerepet. A Dunán közlekedő Irma gőzös büszke hajógépésze volt. Gyermekkorom nagy részét az Erzsébet sétatér (ma Hősök tere) 18. számú lakóhelyünkön, a Duna-parti parkban, valamint a hajóállomás környékén töltöttem. Annak idején önállóságot kaptam kisgyermekként is. Már hat-hétéves koromban egyedül utaztam fel Budapestre a nagyszüleimhez hajóval. Az általános iskolában nagyon jó tanáraim voltak. Sok mindenre megtanítottak, megszerettették velem az olvasást és a gondolkodás fontosságát. Osztályfőnököm négy éven keresztül Ringbauer József volt, aki nagy tudásával és kiváló pedagógiai érzékével számomra örök példakép. Soha nem felejtem el a többi tanáromat sem, akik sokat tettek azért, hogy elérjem életem máig megvalósult eredményeit – és sorolja a neveket. – Az általános iskola után az újpesti 2. számú Gépipari Technikumba jelentkeztem, ahová a földvári jeles eredményeimmel fel is vettek.

Balogh Vilmosnak a szülei is azt sugallták, hogy technikumi végzettséggel kenyérkereső foglalkozást lehet majd szerezni. Nem gondolták, hogy egyetemi továbbtanulás is lesz belőle. A technikum után a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles gépészmérnöki, majd jármű-szerkesztő szakmérnöki diplomát szerzett, később doktorált. Első és egyetlen munkahelye is ez az intézmény, amelynek szakembereként nem csak az oktatásban vett részt, de sok ipari megbízás témavezetőjeként is dolgozott. Alkotása – több ma még működő ipari berendezés. Ezek közül a Budavári Siklóra a legbüszkébb. Hiszen a tervezéstől a kivitelezésig részt vett a munkában, amellyel a kontinens második siklóvasútja újjászületett.

A Széchenyi Ödön kezdeményezésére 1870-ben épült hegypálya a második világháború alatt, Budapest ostromakor 1944-ben súlyosan megrongálódott. A felső épületet és az ottani kocsit légibomba pusztította el, majd a működése évtizedekre megszűnt. Az újjáépítése a főváros közlekedési vállalatainak együttműködésével valósult meg. A fel-le közlekedő két járműkocsi, a BS1 „Margit”, és a BS2 „Erzsébet” nevű kocsik tervezése és kivitelezése Balogh Vilmos és korábbi egyetemi tanára, majd kollégája, Sostarics György munkája. (A BS a Budavári Sikló rövidítése, nem a Balogh-Sostarics névé – magyarázza huncut mosollyal.) Nem volt könnyű feladat a harminc fokos lejtőre megtervezni a kocsit, illetve a biztonságot szolgáló megfogó-berendezést. De sikerült. Az igazán jól összedolgozó, lelkes munkacsoport felelősségteljes munkát végzett. A Sikló újbóli felavatása 1986 júniusában, a Budai Vár török csapatoktól való visszavételének 300. évfordulóján történt meg. Azóta mindig jól­eső érzés látni, ha arra járok villamossal vagy busszal, hogy sorban állnak a külföldiek és a magyarok a világörökség részét jelentő helyszínen – teszi hozzá.

Balogh Vilmos életében a mérnöki-oktatói feladatok mellett a sport is fontos helyet foglalt el. Már földvári kisdiákként minden szabad percében a Duna-parti nagy pályán, vagy a Templom hegyen rúgta a labdát. De szívesen emlékszik a régi Kaszinó emeleti termében töltött időre is, ahol Czobor Mikitől, Gyaraki Robitól vagy a Juhász testvérektől leste el a pingpongozás alapjait. Akkor még nem gondolta, hogy később asztalitenisz szakedzői diplomát is szerez a Testnevelési Főiskolán, s Gergely Gábor világbajnokot megveri, a Jónyer–Klampár-párossal is nagy csatákat vív majd. A MAFC edzője, szakosztályvezetője, NB I-es játékosa volt, egyéni eredményei alapján az országos ranglista 25. helyéig jutott. Kisebb megszakításokkal még 2012-ig versenyszerűen játszott alacsonyabb osztályú asztalitenisz-csapatokban.

S ha még ez nem elég bizonyíték Balogh Vilmos aktivitására, akkor hozzátesszük, hogy sok korábbi megbizatás után 2011 óta a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete nyugdíjas tagozatának elnöke. Hogy miért vállalja még? A kérdésre egyszerű a válasza: „szeretem az embereket, s ha tudok, segítek. Kerülöm a konfliktusokat, fontosnak tartom, hogy együtt tudjunk gondolkodni, dolgozni”.

Egykori technikumi diáktársai azt mondják neki és földvári társának, Kiss Ernőnek: „Jól tartjátok magatokat, valami van abban a földvári levegőben... Pedig a háború után a kisgyermek egy kézigránát felrobbanása után a testébe fúródó tíz repesz közül egyet a mai napig őriz a testében. Ez is földvári „emlék”.

Balogh Vilmosnak megdobban a szíve, ha a hatos úton a Dunaföldvár táblához ér, ha meglátja a templomtornyokat vagy a közösségi oldalon a régi és új fényképeket. Rendszeresen hazajár elhunyt szerettei sírjához és a Duna-partra. Ilyenkor töltekezik a földvári levegővel.

S hogy egy precíz mérnök­emberhez méltó módon fejezzem be az írásomat, összegezzünk: 57 éve dolgozik a Budapesti Műszaki Egyetemen, 55 éve házas, két lánya, öt unokája van. 66 éve nem földvári lakos, de 80 éve földváriként dobog a szíve.