A kifogott amúr esete

Kedves horgászbarátaim!

Engedjétek meg, hogy elmeséljek Nektek egy történetet.

Néhány nappal ezelőtt első ízben jártam a solti kis Duna – vízterületén, és azon szerencsések közé tartozok, akinek sikerült nem is egy szép amurt megfogni a horgászat folyamán. Az egyik halam késő este érkezett, mely történetesen egy testesebb amur volt. A halat a merítést követően bölcsőbe emeltük, majd a fotózás előkészülete alatt, illetve közben is folyamatosan locsoltuk, hogy ne essen baja. Aztán amikor az elengedés pillanata következett, szinte teljesen magamba roskadtam. Az amur hátával felfeküdt a víz felszínére, és sehogyan sem akart elúszni. Tanácstalan voltam, hogy mit tegyek. Hosszas, ún. ringató mozdulatokat tettem, hogy a hal kopoltyúját átjáró, friss oxigéndúsabb víz hatására új erőre kapjon, de nem akart sikerülni. Több mint fél órát töltöttem el a vízben, ami a nyár ellenére, az esti órákban már nem volt annyira kellemes, mint napközben. Egyszerűen képtelen voltam feladni, és a szerencsétlen halat magára hagyni, tehetetlenül, hogy a biztos pusztulás várjon rá. Kis híján a könnyeimmel küszködtem, annyira megviselt, hogy az amur nem akar elúszni. Végül úgy döntöttem, hogy még tovább küzdök, hiába álltam már dideregve a vízben. Itt egy élet a tét, nem adhatom fel. Beljebb úsztam a vízben, annak reményében, hogy a kissé hűvösebb áramlatokban több lehet az oxigén, melyre az amurnak most nagyon nagy szüksége van. Az idő sürgetett, minden pillanat számít. Feszült percek, a szívem dobbanását éreztem a nyakszirtemen, aztán egyszer csak megtörtént a csoda. Az intenzív ringató mozdulatot folytattam, a hal száját kissé tágabbra nyitva, és azt tapasztaltam, hogy egyre jobban visszatér az ereje. Már önállóan mozgott, de még képtelen volt lemerülni. Még néhány izgalmas perc, és a hal egyszer csak elindult, mely gyorsuló mozgással elmerült a mélyben. Hosszasan figyeltem, nem-e bukkan fel valahol, de hatalmas örömömre elúszott.

Órási megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, hihetetlen boldogság töltött el, pedig sokan azt mondanák erre: – „Ugyan már, csak egy hal... miért nem vitted haza, jó lett volna halászlébe..” Ez a mozzanat, a horgászat folytatásához olyan plusz erőt adott, ami semmihez sem fogható.

A később megfogott amur után viszont még ennél is több kellett, hogy sikerüljön életben tartani, már-már a saját életem és biztonságom kockáztatásával. Hiába a gyors és szakszerű fotózás, a folyamatos locsolás, vagy a vízből történő elengedés, az amur valóságos sokkot kapott, és hátára feküdve, magatehetetlenül feküdt a víz felszínén. Ennél a halnál is megpróbáltam ugyanazokat a mozdulatokat, de csaknem háromnegyed órát töltöttem a vízben, mire többszöri próbálkozásra sikert értem el. Amikor már úgy tűnt, hogy a hal elúszik, döbbentem vettem tudomásul, hogy a vízterület közepén, a mély rész felett felbukkant, és kétségbeesetten próbál küzdeni az életéért, próbál lemerülni, de nincs elég ereje hozzá. Elhatároztam, hogy beúszom érte, és megpróbálom a lehetetlent. Nem vagyok igazán jó úszó hosszú távon, így némiképpen kockázatot vállaltam, de ebben az esetben nem tudtam mérlegelni. Újfent képtelen voltam arra, hogy a legyőzött ellenfelemet magára hagyjam, ahol a csaknem biztos pusztulás várna rá. Amikor a halhoz értem, láttam hogy lélegzik, de képtelen hosszabb időre lemerülni. Újabb kitartó ringató mozgatás a vízben, melytől láthatóan egyre jobban lett a hal, és hosszabb időre le tudott merülni. Ezt még kétszer eljátszotta, már az is megfordult a fejemben, hogy értelmetlen tovább küzdenem, beírom a fogási naplóba, és elviszem. De erre is képtelen voltam. Meg kell mentenem, minden áron. Végül hosszasan kémlelve a halat, egyszer csak egy határozott mozdulattal, farokuszonyával csapva egyet elúszott és elmerült, nem láttam többé feljönni. Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem szeretnék magamból hőst csinálni, mert nem is vagyok az, én csupán azt tettem, amire a lelkiismeretem szólított, ami bennem volt, függetlenül attól, hogy a legismertebb hazai horgászközösség tagja és teszthorgásza vagyok. Csak abban bízom, hogy a két hal mindmáig életben van. Én csak arra kérek mindenkit, hogyha nem kívánja elvinni a kifogott halat, bánjatok vele a lehető legnagyobb tisztelettel, és ne hagyjátok magára, ha a kimerültségtől nem tud önállóan elúszni.

Az amur egyébként is rendkívül érzékeny hal, különösen a kánikulai melegben. Lehetőségünk szerint óvjuk a halakat, vigyázzuk e-csodálatos környezet páratlanul gazdag és szép halfaunájára!

Ezúton is szeretném megköszönni,- Különösen Müller Attilának, -hogy vendégül láttatok a solti kis – Duna partján. Szívből köszönöm továbbá a példátlan és rendkívül barátságos, segítőkész fogadtatást, és köszönöm az egyesület teljes vezetőségének a lehetőséget!

Minden kedves sporttársamnak eredményes horgászatot és élményekben gazdag időtöltést kívánok!

Sportbaráti üdvözlettel: Holler Imre /Haldorádó Team/