Sok kisiskolás számára rémálmot jelentenek az iskolakezdés kihívásai

Nincs olyan gyerek, aki repesve várja az iskolakezdést, nyilván mindenki jobban élvezi a kötöttségek és különösebb elvárások nélküli vakációt, mint a monoton napi rutint könyvek, kötelező olvasmányok és egyenletek világában. Persze azt valamennyi gyerek élvezi, amikor az új, illatos füzeteket és mindenféle színes eszközöket, Disney herecegnős meg verdás hátizsákot megvásárolják neki szülei, de ami eztán jön, az sokaknak nehezebb, mint a nagy átlagnak. A beilleszkedés zavarai megkeseríthetik a kicsik életét, és a szegényes szocializáció, a magas családi elvárások vagy az egyéni különbözőségek mind emelik azt a stressz-szintet bennük, amitől iskolába járni az általános suliundoron túlmutatóan is triplán rémálommá válhat.

Egy új világ nyílik

Az elsős gyerekek esetében elmondható, hogy a szülő sokszor jobban aggódik, mint a csemetéje. A nagycsoportosból első osztályos diákokká váló gyerkőcök érdeklődőek, nyitottak és az esetek többségében alig várják, hogy kis ovisokból nagy iskolások legyenek. A szülők viszont stresszelnek, féltik a gyereket, azon rágódnak, hogy mi lesz velük majd a félelmetes iskolai keretek között, hogyan veszik az akadályokat, jól kijönnek-e az új osztálytársakkal, végig tudnak-e ülni egy tanórát és még sorolhatnám. Ha ezt látja a gyerek, akkor óhatatlanul is átveszi a szülők szorongását, bár nem biztos, hogy tudja, mitől kellene félni. A legjobb, ha már a nyári szünet vége felé beszélgetnek a leendő elsőssel arról, mi lesz az iskolában, és mindezt lazán, könnyedén, mint egy új kihívásként kezelik, ahelyett, hogy beleültetnék a felesleges rettegés bogarát a kicsik fülébe.

Színötös gyerekek

Lehet, hogy egy gyereket azért visel meg a tanévkezdés, mert negatív tapasztalatai, vagy megalapozott félelmei vannak az eddigi tanévekből. Ennek az oka lehet a szülő által túl magasra fektetett léc, amit a gyerek nem tud megugrani. Csupa ötöst, csupa piros pontot vár, a gyerekbe táplált maximalizmus pedig olyan magas feszültségszintet generál, amiből ő köszöni szépen, nem kér. Holott bizonyított tény az, hogy nem a makulátlan ellenőrzővel rendelkező tanulókból lesznek később a sikeres felnőttek, legalábbis nem feltétlenül. Sokszor ezzel az elvárással többet ártunk, mint használunk és általában felesleges energiákat fektetünk olyan területekbe is, ami soha nem fog kamatozni a gyerek számára, ezért nem biztos, hogy azt kell tökéletesítenünk, ami problémás, hanem azt, amiben kiemelkedik a csemeténk. Ez mindkét fél számára sikerélményt, alacsonyabb szorongási szintet és talán azt is jelentheti, már nagyon korán megtalálhatjuk azt, amivel a későbbiekben is szívesen foglalkozik majd a gyerek.

Kövér, stréber, különc

Saját kortársaik is sokat tehetnek azért, hogy valaki meggyűlölje az iskolát. Az introvertált gyerekeknek alapvetően nehezebb a helyzetünk, hiszen zárkózottabbak, nehezebben nyitnak és kevésbé barátkozósak extrovertált társaiknál. Az iskoláskorú gyerekekben még nem olyan erős az empátia, hogy az eff ajta különbséget jól tolerálják és kezdeményezzek introvertáltabb társaik felé, így az ilyen személyiségszerkezetű gyerekeknek minden tízperces szünet vagy szabadidős tevékenység magas szintű szorongással járhat. Nem beszélve azokról, akik valamilyen más szempontból tűnnek ki a nagy egészből. A bármilyen hátrányosnak titulált testi adottsággal rendelkező gyerekeket sokszor csúfolják, kiközösítik a társaik, és ha nincs egy megerősítő szülői-pedagógiai háttér mögöttük, akkor komoly problémákkal kell szembenézniük a mindennapi élet során, sőt, ezeknek a támadásoknak a sebei sokszor felnőttkorban sem gyógyulnak be.

Hiperaktív ez a gyerek?

Izgő-mozgó, hadar, fáradhatatlan. Szokássá vált az ilyenekre ráaggatni a hiperaktív jelzőt, manapság már annyi „beteg” gyerek van, hogy ha ez igaz lenne, minden harmadik iskolásra azt mondhatnánk, hogy speciális hozzáállást igényel. Valóban egyre több a valamilyen magatartászavarral élő gyerek, de közel sem annyi, mint amennyinek hisszük. Sok esetben ami hiperaktivitásnak látszik, sokszor csak a megbúvó tehetség, amit még nem aknáztak ki a szülők és a pedagógusok. Érdemes előbb megkeresni azokat az érdeklődési területeket, amiben a gyerkőc kiélheti szunnyadó energiáit, ha pedig valóban azt érezzük, baj van, szakember véleménye nélkül semmiképp ne billogozzuk meg a gyereket. És, ahogy Ranschburg Jenő gyerekpszichológus mondaná, ne akarjuk, hogy a gepárdkölyökből medve legyen, és a medvétől se várjuk el, hogy 110 km/óra sebességgel száguldozzon. Pláne ne aggasszuk rá a gepárdokra a hiperaktív jelzőt, hiszen ők csak a medve szemszögéből számítanak annak.

BTM, valójában

Már óvodás korban megmutatkozik, amikor egy gyerek beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarokkal küzd. Ez jóval túlmutat azon, hogy nem fi gyel, rendetlen vagy neveletlen a gyerek. Nyilván az ilyen iskolások nehezebben illeszkednek be az osztályközösségbe és kiemelt fi gyelmet igényelnek a pedagógustól is, valamint ezek a tanulók egyéni fejlesztést, foglakozást kapnak. A nehezen kezelhető gyerekek helyzetén a szülő nagyon sokat segíthet. A szabadelvű nevelés, a gyerek- szülő mellérendeltségi viszonya és a nem az életkornak megfelelő kommunikáció mind-mind felelős azért, hogy BTM-es legyen a gyerekből. A normális családi hierarchia kialakítása, a kreatív elfoglaltságok, művészeti nevelés, kihívásokkal és részletekkel teli feladatok adása segíthet abban, hogy ezek a tanulók is képesek legyenek a neurotipikus társaikkal együttműködni és az iskolában teljesíteni, jól viselkedni.