atlétika

2021.08.16. 11:40

Gyémánt Liga-számok is lesznek a budapesti versenyen

Gyémánt Liga-számokat is rendeznek jövő kedden az MTK Budapest Lantos Mihály Sportközpontjában az atlétikai Magyar Nagydíj következő állomásán, amely a nemzetközi szövetség (WA) Kontinentális Kör sorozatába tartozó bronz minősítésű verseny lesz.

A magyar szövetség (MASZ) honlapja felidézi, hogy

júniusban, Tatabányán már látható volt, mekkora a jelentősége az ilyen típusú megmérettetéseknek.

A brit kalapácsvető, Taylor Campbell (78,23 m) éppen a versenyen nyert és szerzett kvótát a tokiói olimpiára, az ukrán Mihajlo Kohan (77,00) mögötte lett második, Tokióban pedig 1,14 méterrel maradt le a dobogóról, 80,39 méteres eredményével. A női 400 méteres gátfutásban Molnár Janka új U23-as országos csúcsot állított fel és a hazai indulók kétharmada, tizennégy magyar atléta ért el egyéni csúcsot.

Az augusztus 24-én 14 órakor kezdődő Grand Prix-versenyen – amely a Gyulai Memorial kistestvérének tekinthető – a WA két Gyémánt Liga-számot is a programba illesztett, miután több Diamond League-verseny is kimaradt a koronavírus-járvány miatt. Így női súlylökésben és férfi diszkoszvetésben az indulók Budapesten ugyanannyi pontot kapnak, mintha eredményüket Gyémánt Liga-állomáson érnék el. A program a férfi kalapácsvetéssel indul, dobókörbe lép a világbajnoki bronzérmes Halász Bence is.

„Miután az olimpia befejeződött, a 2021-es atlétikai Európa-bajnokság pedig elmarad, a szezon végéhez közeledve a sportolók már gyűjtögethetik a kvótákat és a világranglista pontokat a 2022-es világ- és Európa-bajnokságra, ami komoly motiváció”

- áll a MASZ honlapján, amely kiemeli, 30-40 év után a tatabányai volt az első és a budapesti lesz a második olyan nemzetközi verseny, amelyen nagyobb létszámban indulhatnak magyar atléták, és olyan, komoly eredményeket elért külföldiekkel mérhetik össze tudásukat, akikkel ritkán vagy soha nem találkoznak, ráadásul mindezt hazai közönség előtt.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!