Járvány

2020.05.02. 14:28

Magyarország egész területén lehet edzeni, lehetnek zárt kapus események

A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel lehetővé válik a labdarúgó OTP Bank Liga folytatása.

A koronavírus-járvány magyarországi, márciusi megjelenése óta szintén minden csapatsportágban lefújták a bajnokságokat, egyedül a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem törölte sorozatait, sőt, kifejezte szándékát a folytatásról. A Magyar Közlönyben csütörtökön éjszaka megjelent 170/2020. rendelettel pedig lehetősége nyílik erre.

Csányi Sándor, a szövetség elnöke egy csütörtöki Facebook-interjúban még úgy nyilatkozott, számításaik szerint

május 23. és június 13. között tudnák újrakezdeni az NB I-et, és június végére, július elejére lezárulhatna a sorozat, illetve a Magyar Kupa.

Konkrétumot viszont a rendelet leiratának megjelenéséig nem tudott adni.

Az edzések engedélyezése a sportegyesületek által szervezett tréningekre éppúgy vonatkozik, mint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport tevékenységek céljából végzett tréningekre.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában