újraindítás

2021.11.04. 16:20

Varga Mihály: idén 6,8 százalékkal nőhet a magyar gazdaság

Az energiaárak megugrása, az infláció megemelkedése és a vírushelyzet romlása miatt a Pénzügyminisztérium (PM) korábbi várakozásait csökkentve, 6,8 százalékos gazdasági növekedésre számít idén – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) nemzetközi biztosítási konferenciáján csütörtökön Budapesten.

A miniszter felidézte, hogy két hónappal ezelőtt 7-7,5 százalékos növekedést vártak.

A visszafogottabb növekedési várakozások okai közül kiemelte, hogy az energiaárak emelkedése jelentősen fogja fékezni az európai gazdaságok teljesítményét, az infláció pedig ezzel párhuzamosan magasabb lehet. A koronavírus okozta hatás, bár kisebb lesz, mint a második és a harmadik hullámnál, de szintén fékezni fogja a gazdaságot – jelezte.

Varga Mihály kiemelte ugyanakkor, hogy a magyar gazdaság teljesítménye elérte a járvány előtti szintet, az Európai Unióban csak 10 ilyen ország van. Mint mondta, a növekedést a szolgáltató szektor és az ipar húzta.

A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy idén a második negyedévben közel 18 százalékos volt a gazdasági növekedés mértéke Magyarországon, ami jelzi azt is, hogy részben sikerült a magyar gazdaság szerkezetét módosítani.

A növekedési pálya folytatása áll a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatait ismertetve elmondta: tovább csökkent, és idén szeptemberben 3,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Ma már 4,7 millió ember dolgozik az országban, ami egymillióval több a 2010-es szintnél – mutatott rá.

Varga Mihály kitért arra, hogy a jövedelmek és a megtakarítások is nőttek, és ez a folyamat folytatódik. A személyi jövedelemadó (szja) visszatérítése 600 milliárd forintot jelent majd a családoknak, jövőre a 25 év alattiaknak nem kell szja-t fizetni, ami 120-130 milliárd forintot hagy az érintetteknél. Emellett bérintézkedések lesznek a szociális, a kulturális, az oktatási és az egészségügyi ágazatban, valamint visszaépítik a 13. havi nyugdíjat – hívta fel a figyelmet.

– Így van tere annak, hogy a biztosítási szektor megtalálja a maga lehetőségeit – fogalmazott.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatait felidézve a miniszter jelezte: nőttek a biztosítási díjbevételek, emelkedett a szerződések állománya, a szektor 2020-ban is jól teljesített, 2021-ben pedig kezd visszatérni a korábbi növekedési lendület. A biztosítási szektor működése stabil, biztonságos Magyarországon – összegezte Varga Mihály.

Pandurics Anett, a Mabisz elnöke előadásában egyebek mellett elmondta: az elmúlt években látott tendencia megfordult, korábban a nem-élet ágazat fejlődött gyorsabban, míg most az életbiztosítási ágazat nő erőteljesebben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában