2021.04.24. 21:51
Szörnyűség! Megerőszakolt egy kislányt a 23 éves Gergő, akivel egy társkeresőn ismerkedett meg
Egy szemfüles pszichológusnak köszönhető, hogy a szörnyű bűncselekményre fény derült.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
A bűncselekmény egy Pest megyei gyermekjóléti szolgálat pszichológusának jelzése alapján 2021 márciusában jutott a rendőrség tudomására – írja a police.hu.
A ragadozó azonosításához, felkutatásához és elfogásához szükséges felderítő munka április 19-én ért be.
Fővárosi alkalmi szálláshelyén fogták el az egyébként Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származó, 23 éves F. Gergőt. Eleinte tagadta a kényszerítést, szerinte a kislány nem ellenkezett, későbbi válaszai önmagával hozták ellentmondásos helyzetbe, végül beismerő vallomást tett.
A gyanú szerint a férfi egy online felületen ismerkedett meg a kiskorú lánnyal, „beszívezték„ egymást, beszélgetni kezdtek.
Csevegéseik sűrűsödtek, egyre bizalmasabbá váltak, egy idő után meztelen képeket cseréltek egymásról.
Ezt használta fel a férfi, hogy áldozatával szexuális viszonyt létesítsen. Megfenyegette, ha a lány nem áll kötélnek, büntetésből kiteregeti a lány meztelen képeit szülei előtt. A fenyegetés megtette hatását, a lány félelmében 2021. március 14-én elment a megbeszélt találkozóra.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/3uFWJPvulFACALitJ6IiZciPcWRza4GTFTp0W5-avj8/fill/750/500/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhZWQ4N2VmYTY1NTQ5NmJiYmM4NmMyMWM3ZWY1NGUz.jpg)
Fotó: police.hu
Gyál egy erdős részére sétáltak, majd a 23 éves férfi, a lány folyamatos tiltakozása ellenére, megerőszakolta.
A gyanúsított ugyanazon módszerrel több áldozatot is kiszemelt magának, képeket is cseréltek, de a személyes találkozások – állítása szerint – elmaradtak.
Mint írták, a nyomozás további szélesítése, lehetséges további áldozatok felkutatása az eljárás részét képezi. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott F. Gergővel szemben szexuális kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét