2007.10.05. 02:27
Összefogtak a lakók
Dunaújváros (tsz) - Országos siker: a Barsi Dénes utca 2/d és 2/e tizenhat lakásos társasház három díjat is nyert az Alianz Hungária környezetszépítő versenyén.
Megküzdöttek a forró nyárban minden négyzetméternyi fűért és elültetett tuja életbenmaradásáért a volt szovjet laktanya területén a tiszti szállás épületéből kialakított társasház lakói. A tizenhat család minden tagja kivette részét a közvetlen környezetük át- illetve kialakításában, melynek apropóját az Alianz Hungária Biztosító Társ a házban elnevezésű pályázata nyújtotta. Tegnap Rohonczi Miklós területi igazgató köszöntötte a házban lakókat és közös képviselőjüket Boda Tibornét, aki lelkesen újságolta, hogy a társasházuk több mint másfél millió forintot nyert a biztosító társaság által kiírt környezetszépítő pályázaton. A négy modulból álló pályázat három kategóriájának megfelelően alakították ki a ház körüli környezetet: körbekerítették a ház körüli telküket, kaputelefonokat, lépcsőházi beléptetőrendszert alakítottak ki. A ház körül először el kellett hordani az építési törmeléket, és az oda hozatott termőföldbe tudták csak a fűmagot elvetni. Az udvarban pedig tűzrakóhelyet alakítottak ki.