Foci

2015.07.14. 14:03

Itt a végleges lista - A Dunaújváros PASE nem indít második csapatot

Dunaújváros - A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér megyei Igazgatóságának Versenybizottsága megvizsgálta a határidőre beérkezett nevezéseket, és a 2015/2016. évi Fejér megyei bajnokságokra benevezetteket az alábbiak szerint fogadta el.

Gróf András

A megyei első osztályú bajnokság 2014/2015. évi szezonjában kieső helyen végzett a Dunafém-Maroshegy és a Bicske együttese. A bajnok Iváncsa gárdája nem vállalta az NB III-as szereplést, így ők továbbra is az első osztályban szerepelnek. Mivel az NB III-ból senki sem esett Fejér megyébe vissza, így a másodosztály két bajnokával, a Sárosddal és a Pusztavámmal egészült volna ki a mezőny. Igen ám, de a tavalyi szezonban ebben az osztályban szereplő, és a bentmaradást kiharcoló együttesek közül a Kisláng csak a másodosztályba nevezett, míg a Dunaújváros PASE második számú együttese tulajdonképpen megszűnt. Az így megüresedett helyekre a másodosztályú bajnokság legjobb nem feljutó helyen végző csapata, az Agárdi Termál csoportban ezüstérmes Lajoskomárom, illetve az első osztály legjobb kiesője, a Bicske került. Igaz, a bicskeieket megelőzte a Dunafém-Maroshegyet, de ők megszűntek. A megyei első osztály mezőnye: Bicske, Ercsi Kinizsi, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő, Iváncsa, Lajoskomárom, Martonvásár, Mezőfalva, Mór, Polgárdi, Puskás Akadémia FC II, Pusztavám, Sárosd, Sárszentmiklós, Szár, Tordas, Velence.

A másodosztályba nevezett csapatok névsora: Aba-Sárvíz, Adony, Bakonycsernye, Baracs, Besnyő, Bodajk, Enying, Etyek, FC Csákvár II, Fehérvárcsurgó, Iszkaszentgyörgy, Káloz, Kápolnásnyék, Kisláng, Kőszárhegy, Kulcs, LMSK, Mány, Nagykarácsony, Nagylók, Pákozd, Pátka, Pázmánd, Pettend, Pusztaszabolcs, Rácalmás, Sárszentmiklós II, Seregélyes, Soponya, Szabadegyháza, Vál, Videoton Baráti Kör. A fenti csapatok közül a Besnyő, az Iszkaszentgyörgy, a Nagykarácsony, a Videoton Baráti Kör és a Rácalmás nem a pályán vívta ki a szereplés jogát, hanem a feltöltési sorrend alapján. A nevezettek két tizenhatos csoportban kezdik majd a küzdelmet.

A harmadosztályba nevezett harmincnyolc gárdából körzetünket a következő együttesek képviselik: Előszállás, Iváncsa II, Kisapostag, Mezőfalva II, Nagyvenyim, Perkáta.




Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!