2012.10.16. 06:47
Törököt kellene fogni
Székesfehérvár - A magyar labdarúgó-válogatott negyedik világbajnoki selejtezőmérkőzésére készül. Kedden, 20.30-tól a Puskás Ferenc Stadionban Törökország lesz a mieink ellenfele.
Nagy bajba került Törökország, amely szinte az életéért lép pályára kedden Budapesten...
A félholdasok a világbajnoki selejtezőcsoportban eddig kikaptak az általuk nagy riválisnak tartott holland, illetve román válogatottól és mindössze az észt nemzeti együttest tudták kétvállra fektetni. Még egy vereség nem nagyon fér bele, ha a törökök valóban ott szeretnének lenni 2014-ben, Brazíliában.
Ha a magyar válogatott abban gondolkodik, hogy éppen keddi ellenfelét megelőzve repülőjegyet szerez a két év múlva esedékes világbajnokságra, akkor itthon nyernie kell. Pénteken Észtországban fegyelmezett, ám nem túl látványos játékkal sikerült megkaparintani a három pontot, mi csak abban reménykedünk, hogy hazai publikum - előtt elővételben hétfőig 18 ezer jegy kelt el - felszabadultabb, lendületesebb lesz Egervári Sándor válogatottja.
Bármilyen furcsa, a hollandoktól egy hónapja elszenvedett 1-4-es vereség óta minden találkozó létfontosságú a mieink számára: egyrészt a narancsosokkal együtt, hibátlanul menetel a csoportban Románia is (a két csapat kedden éppen egymással csap össze Bukarestben), másrészt a hiányzó bravúrpontok csak úgy pótolhatók, ha a többi hazai meccsét hozza a magyar alakulat, legyen bárki is az ellenfél. A feladat adott, mindössze annyi a baj a törökök elleni mérkőzés előtt, hogy sárga lapjai miatt Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs sem játszhat, amely valljuk be: a mi szintünkön óriási érvágás. Egervári Sándor szövetségi kapitány a találkozó előtt hirdet csapatot, így csak tippelgetni lehet, kik pótolják majd a válogatott kulcsembereit.
Ami biztos, hogy a Videoton tehetséges szélsője, Gyurcsó Ádám továbbra is bevetésre vár, de minden bizonnyal a kispadon kezdi a mérkőzést, legutóbb Tallinban is a hajrában kapott lehetőséget.
A játéknap további mérkőzései a D jelű csoportban: Románia-Hollandia, Andorra-Észtország.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata a törökök ellen: Bogdán - Varga J., Mészáros, Korcsmár, Kádár - Koltai, Pintér, Hajnal, Koman - Gera - Szalai.