2017.09.28. 18:50
Több lábujja elfagyott, de így is felért a csúcsra Varga Csaba
Most már hivatalos: sikerrel járt az expedíció.
„Varga Csaba nagyváradi hegymászó szeptember 27-én oxigénpalack és serpák segítsége nélkül megmászta a Föld nyolcadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8163 méter magas Manaszlut!”
– írja a Hazajáró Facebook oldala, aki magától Csabától tudott meg néhány részletet az expedícióval kapcsolatban.
Csaba kedden hajnali fél háromkor, egyedül indult 7400 méterről és reggel fél tízre érte el a csúcsot. A mászást több elfagyott lábujja is nehezítette, de így is sikerrel járt. Este 6 körül érkezett vissza a 3-as táborba, majd reggel tovább indult az alaptáborba.
Csaba jól van, köszöni a sok szurkolást és az imákat. Jelenleg pihen, holnap pedig már a közeli Samagon falu felé veszi majd az irányt.