Egerészés, máshogyan - Örömmámor egyenesen a padlásról

Egészen konkrétan a padlásunkat látogatják előszeretettel az egerek, és be kell, hogy valljam, nem örülök az érkezésüknek. Persze ezzel csak én vagyok így. A gyerekek kitörő örömmel fogadják őket, teljes extázisban várják a csapdák ellenőrzését. Humánus módszert választottunk, dióval és befőttes üveggel kapjuk el a kis cincogókat, majd szabadon engedjük őket, bízva a természet rendjében, valamint a kutyák és macskák munkájában. Amint apa hazaér, lázas készülődés indul.

A másfél és az öt és fél éves ugyanazzal a lendülettel támadja meg apát, hogy menjen megnézni, vajon sikeres volt-e a csapda aznap? Árnyékként követik minden lépését, másodpercenként megjegyezve, mit is szeretnének most. (Mintha lenne idő arra, hogy elfelejtse.) Dominik, amint megpillantja a padlásfeljárót, rohan is azonnal, kiabálja, hogy cini-cini, és már készíti is elő a terepet, hogy lehessen menni a padlásra. Lilien ruhájáért szalad, hátha sikerül neki is feljutni, és diadalittasan lejönni a létrán, hogy a picinek ő mondhassa el először, lett-e egér a csapdában. Ma épp szerencséjük van, Lilien feljut apával a padlásra, és hosszú, nyomasztó másodpercek telnek el, mire kiderül, lapul-e egér az üveg alatt. Dominik jobbra-balra toporog, mászna ő is a létrára, de tudja, hogy nem szabad, így lentről kiabál, és türelmetlenül várja a választ. Meg is érkezik Lilien, széles mosollyal az arcán, harsányan közli, hogy apa hozza a cinikét!

Dominik először bizalmatlanul nézegeti az üvegben lévő állatkát, de aztán felbátorodott Fotó: A szerző

Hatalmas az öröm, izgatottan várják, ahogy megérkezik a kisegér. A pici bizalmatlanul nézi először, majd felbátorodik, és a végén már a kezét mutatja, hogy oda kéri az egeret a tenyerébe. Minden irányból megcsodálják, kocogtatják az üveget, Dominik szerintem egész nap tudná nézegetni, de ideje búcsút venni, és szabadon engedni.

Nehéz ez egy másfél évesnek, görbül a kis szája, sírni kezd, nem akarja elengedni. Az üvegen keresztül nézi, ahogy Lilien és apa elengedik odakint az egérkét. Amint beérnek a házba, leellenőrzi a befőttes üveget is, biztos nem maradt-e benne, majd küldené ismét apát a ciniért a padlásra.

Azt hiszem, kicsit én is jobban kedvelem az egereket, látva a gyermekeim csillogó szemét, és széles mosolyát. Persze reménykedem abban is, hogy nem mindig ugyanazt az egy egeret fogjuk meg, és engedjük szabadon újra és újra.