Járvány

2021.11.26. 11:34

Egy magyar kutatás szerint egyértelmű a védőoltások magas hatékonysága

10-20-szor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon csütörtökön közzétett tájékoztatásban.

Megjelent az első nagy magyarországi tudományos kutatás a védőoltások eredményességéről a járványtannal foglalkozó, tudományos körben elismert Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon. A kutatás megállapítja, hogy minden Magyarországon használt vakcina magas, illetve rendkívül magas hatékonyságú a megfertőződés és a koronavírussal kapcsolatos elhalálozások megakadályozásában. A védőoltás 88-98 százalékra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetelével, és 69-89 százalékra a fertőzéssel szemben, ami kiemelkedően nagy védelmet nyújt az oltottak részére.

Az oltás – történjen bármelyik vakcinával is – tudományosan bizonyított adatok szerint valóban életet ment.

A kutatás az év első felének járványügyi és oltási adatait elemezte, tehát még a járvány negyedik hulláma előtt, idén január és június közötti járványadatok alapján készült, az eredmény a harmadik hullám során teljesen – azaz kétszer – beoltott 3,7 millió főn alapul. A kutatás a teljesen beoltott és az oltatlan lakosság adatait vetette össze. A magyar kutatás az egyik legrobusztusabb, legnagyobb vizsgálat a világon, ami idén a vakcinák hatékonyságát vizsgálta. Izraelben 4,7 millió, Chilében 4,2 millió oltott bevonásával végezték a kutatásokat.
A kutatási időszakban 5 vakcina hatékonyságát mérték fel az intenzív harmadik hullámban: két mRNS vakcinát, a Pfizer-BioNTechet és a Modernát, egy inaktívált vakcinát, a Sinopharmot, és két vektor vakcinát, a Szputnyik-V-ét és az AstraZenecát.

A vakcinák eredményességét a második oltást követő 7 naptól vizsgálták, vagyis abban az időszakban, amikor az oltott személyekben várhatóan felépült a teljes védelem a koronavírus fertőzéssel szemben.

A vakcinák halálozással szembeni védelme minden korosztályban kiemelkedő volt.

A vizsgált mintegy 5 hónap alatt a harmadik hullámban Magyarországon elérhető vakcinákkal elkerült halálozás mintegy 9 ezer 500 fő, aminek mintegy 40 százaléka Sinopharm és Szputnyik-V vakcináknak köszönhető. Az EMA által jóváhagyott vakcinákon felül biztosított kapacitás az elkerült halálozások és megfertőződések számát jelentősen növelte, ezáltal a harmadik hullám alatt a kórházak terheltségét mérsékelte, a veszteségeket csökkentette és a hullám letörésében nagyobb eredményességet biztosított. Ez a tavaszi időszakban, a szűkös vakcina ellátási kapacitások idején kifejezetten fontos volt.

A Pfizer-Biontech vakcinával oltott 1,5 millió főnél 90,63 százalékos az eredményesség, tehát ezen oltással 10-szer kisebb eséllyel haltak meg a tavaszi hullám során. Ugyanez az eredmény a Modernával beoltott 223 ezer polgár esetében 93,65 százalék, az Astra-Zeneca oltást kapott 304 ezer fő esetében 88,25 százalék, a Szputnyik-V oltás esetében 97,52 százalék. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az oltatlanokkal szemben a Szputnyik vakcinával beoltott 820 ezer magyar állampolgár több mint 20-szor kisebb eséllyel halt meg tavasszal, mint oltatlan honfitársaink. A Sinopharm vakcina eredményessége is magas, 87,85 százalék.

Az oltások eredményeit önmagukban kell értékelni, mivel a krónikus megbetegedések megoszlása az egyes populációkban eltérő volt, és ezek megoszlását nem vizsgálták e tanulmányban. Tehát nem jelenthető ki, hogy a Szputnyik vakcina volt a leghatásosabb, csupán azt, hogy mind az 5 vizsgált vakcina azt az eredményességet mutatta, ami a nemzetközi irodalom alapján várható.

A kutatócsoport munkája Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője megbízásából a nyár elején indult a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatbázisára alapozva, amely a Magyarországon alkalmazott vakcinák eredményességét kutatta. Célja annak kimutatása volt, hogy az elérhető vakcinák, a 2021 első félévében zajló harmadik hullám során milyen sikerrel védték meg a magyar lakosságot a járvány súlyos hatásaitól. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által irányított munkacsoport az EMMI háttérintézménye, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szentágothai János Kutatóközpont szakértőinek részvételével alakult. A vizsgálat eredményei a harmadik hullám során döntően jelen lévő Alfa-variáns – angol mutáns – esetében mutatott eredményességre vonatkoznak, nem vonatkoztathatóak közvetlenül a jelenleg fertőző delta-variánssal szemben nyújtott eredményességre és nem közölnek adatokat a vakcinák hatékonyságának tartósságáról. A tavasszal mért eredmények a megfertőződéssel szembeni védelem esetében csökkentek, harmadik oltásra is szükség van ahhoz, hogy a most publikált 90 százalékos védelmet ismét elérjük a delta-variánssal szemben – olvasható a kormányzati tájékoztató oldalon.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!