szokatlan örökség

2021.04.25. 07:15

Több mint 4 millió eurót örökölt egy osztrák állatvédelmi egyesület

Egy 2016-ban 93 évesen elhunyt, brit útlevéllel rendelkező osztrák nő 4,3 millió eurót (1,55 milliárd forint) hagyott örökül a Karintiai Tartományi Állatvédelmi Egyesületre.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A szokatlan örökség valójában már 2019-ben megérkezett az osztrák állatvédőkhöz, de a pénzt mindeddig nem használhatták fel, mert az örökhagyó két unokája megtámadta a végrendeletet. Az elhunyt állatbarát asszony a brit jog szerint végrendelkezett, amely nem ismeri a kötelesrész fogalmát, ezért – lévén a kedvezményezett egy ausztriai szervezet – az osztrák jog alapján követeltek maguknak részt a milliós hagyatékból.

Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság azonban elutasította az unokák keresetét, így a karintiai állatvédők hozzájuthatnak a pénzhez. A bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel az örökhagyó brit útlevéllel rendelkezett, a pénz is az adóparadicsomnak számító, brit fennhatóságú Man-szigeten volt befektetve, és a felperes unokák egyike sem él Ausztriában, az elhunyt joggal rendelkezett vagyonáról a brit törvények szerint.

A végrendeletben az elhunyt csak az egyik unokaöccsét nevezte meg örökösnek, lányunokáira semmit sem hagyott a készpénzből.

A karintiai állatvédő egyesületnek már több ötlete is van a szokatlan pénzeső felhasználására, például a kevés forrásból gazdálkodó állatmentést segítenék, de tervezik a nehezen reszocializálható kutyák képzését is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!