DH egypercese

2018.11.14. 07:15

Mindig válságban

Szabó Szabolcs

Ül az ember otthon, bambulja az online-közvetítést, és nem érti, hogy akkor most mi is van. Előtte írják, pontosabban pólózzák le a sporttörténelmet, úgy, hogy minderről a kiművelt (magyar) sportvilágnak picinyke fogalma sem lesz. Nem is lett. Ha mindazt, amit a Mihók Attila által kiagyalt és vezényelt klub elért: azaz Európa trónjára csücsült, egy fővárosi, vagy nagyobb médiahátszéllel rendelkező polisz éri el, akkor most ez folyna a csapból is. E vízeresztékből pedig csak lassan csepeg le valami... A dunaújvárosi női póló úgy kapart fel ama fent említett trónusra, hogy még (a már nagyon várt felújítás miatt) hazai medencéje sincs. A nemzetközi vízilabdás közegben, amely nem kevésbé álszent, mint más ilyen szerveződések, egy élő figura nem volt, aki komolyabb összeget tett volna az újvárosiak Szuperkupa-győzelmére. Csakhát, itt van egy (nagyon) nehéz ember, „kvázi Kercsó Árpád 2.0”, aki fejébe vette, akkor játsszuk azt a metódust, hogy a hegy is cammog Mohamedhez. Aztán találkoztak valahol félúton. Pedig nyáron két válogatott szintű játékos búcsúzott, ugyanis e helyi klub költségvetése meg sem közelíti sem a hazai sem a nemzetközi vetélytársak büdzséjét. Romantikus regénybe illő sztori – kéretik egy hollywoodi producer. Santiago Solari, a Real Madrid trénere a minap úgy nyilatkozott: itt mindig válság van. Ha nyersz, a mennyben vagy, de ha a következő hétvégén buksz, már a vesztedről suttognak. Ez a profi sport. Ha januárban nem megy tovább a nemzetközi kupában a Mihók-csapat, vélhetően mi is süketként nyomjuk majd a vészcsengőt. Csakhogy, az idő azt mutatja, hosszabb távon nem a pánik, hanem a bizalom a döntő. A város másik, megbecsült élcsapatánál, az Acélbikáknál (ismét) edzőkérdés van. A szakvezetéssel karöltve a szurkolók is hatalmas bizalmat adtak az újabb északi modellnek. Nem véletlenül, a svéd Stephan Lundh és a finn Heikki Mälkiä is több mint jó benyomást tett. E sorok írása közben még kérdés, hogy ki követi Antti Karhulát a Bikák kispadján. Egy város, egy közösség életében fontos, Dunaújvárosban talán kiemelten is, hogy reprezentáns csapatai jól szerepeljenek. Akkor hát találja meg a DAB is a saját Mihók Attiláját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!