Dunaújváros

2014.02.27. 16:59

Huszonöt éve írtuk: jogállamot akartak

Dunaújváros – Nagy vita volt a kereskedelem reprivatizációjáról a sajtóban. Átgondolatlan ötletnek tartották.

Pekarek János

Azt írta a DH 1989. február 8-án, hogy Beck Tamás kereskedelmi miniszter egy nyilatkozata szerint eladják (reprivatizálják) a boltokat. Szabó Gyula, a Munkásszövetkezet elnöke szakszerűtlennek nevezte a minisztert nyilatkozatát. Halász József, a Dunavidéki Vendéglátóipari Vállalat vezetője azokkal a sajtóreflexiókkal értett egyet, amelyek átgondolatlannak nevezték a miniszter nyilatkozatát. Szabó István, a Dunaszöv ÁFÉSZ elnöke oszthatatlannak nevezte a szövetkezeti vagyont, amit nem lehet felsőbb utasításra kiárusítani. Ideiglenes munkástanács alakult az MDF első dunaújvárosi munkásfóruma előtt, amelyen mintegy ötszáz ember vett részt. A fórum állásfoglalástervezetét Illéssy István szociológus ismertette: ebben a magyar társadalom újjászületéséhez alapvető feltételnek nevezte a jogállamiság megteremtését. Pártonkívüliekből tanácstagi csoport alakult. A KISZ-tagok a szervezet válságáról vitatkoztak a városban és a vasműben: „piacorientált tömegszervezetet” javasoltak. Januártól önálló szervezetként működött a városi televízió: a főszerkesztő Nagy László szeretett volna egy komplex kommunikációs rendszert létrehozni a meglévő kábelrendszerre alapozva a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!