Dunaújváros

2012.05.11. 19:06

MSZP-s kampányzáró és -nyitó, választás előtt

Dunaújváros - Szocialista köszönetnyilvánítás és bemutatkozás: a 10. körzetbeli jelölt hálás azoknak, akik meghallgatták, a 7. körzetbeli jelölt a múltjáról beszélt.

Pekarek János

Kampányzáró és -nyitó sajtótájékoztatót rendezett a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete pénteken a párt Fészek klubjában.

Itt Pintér Attila helyi elnök és Gombos György, a 10. választókörzetben május 13-án sorra kerülő időközi helyhatósági választás szocialista jelöltje köszönte meg a választópolgároknak azt, hogy jól fogadták bemutatkozásukat, programjukat, és sok, nagyon hasznos beszélgetéssel vértezték fel a jelöltet esetleges önkormányzati képviselői munkájára.

Egyben mindketten kérték a választókat, hogy most vasárnap mindenképpen keressék fel a szavazóhelyiségeket, és adják le a voksukat.

Ugyanakkor választási kampánynyitó összejövetel is volt a mai sajtótájékoztató - hiszen alig, hogy lezárul a 10. választókörzeti időközi választás, máris kezdődik a kampány a  7. körzetben.

Itt  Magyar András, az MSZP helyi alelnöke lesz a párt jelöltje. Aki elmondta, hogy "ős-technikumi vagyok, szinte nincs a városrészben olyan fa, amit ne másztam volna meg, és nincs olyan házmester, aki ne kergetett volna meg". Magyar a kereskedelmi középiskola megbízott igazgatója, főiskolai oktató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!