Digitália

2024.02.23. 06:00

Ne higgye el, hogy az okosóra vércukorszintet mérhet!

Ugyan több hordható okosterméket gyártó cég fejleszt vércukorszintet mérő technológiát, minden okunk megvan kételkedni ebben a „szolgáltatásban”.

MW

A fotó eredeti képaláírása szerint „egy nő okosórán figyeli, hogy rendben van-e a vércukorszintje. Az okosóra megmutatja a veszélyt”. Ebből egy szó sem igaz.

Forrás: Shutterstock

Időnként igencsak félreérthető közleményekre, reklámokra lehet bukkanni. A helyzet tisztázatlansága miatt immáron az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) is hivatalos közleményt adott ki, melyben

arra figyelmeztet, hogy egyetlen okosórában vagy okosgyűrűben sincs vércukormérő funkció.

Ha tehát olyan okosórát vagy okosgyűrűt lát, amelyről azt állítják, hogy nem invazív – vagyis nem testbe szúrással vagy vágással behatoló orvosi eljárással – méri a vércukorszintet, ne higgye el. Az FDA biztonsági közleménye egyértelműen rögzíti a betegek és az egészségügyi szakemberek számára, hogy „nem engedélyezett, törölt vagy jóváhagyott egyetlen olyan okosórát vagy intelligens gyűrűt sem, amely vércukorszint mérésére vagy annak valós becslésére szolgálna”.

Magyarán szólva egyetlen nagyobb hordható gyártónak sincs olyan okosórája vagy okosgyűrűje, amely jelenleg képes lenne erre. A legtöbb, amit az Apple Watch, a Fitbit, a Samsung karóra vagy a Oura Ring tehet, annyi, hogy támogatja a folyamatos glükózmonitorral való integrációt. Ezek azonban olyan hordozható eszközök, amelyek bizony tűket használnak a vércukorszint leolvasására.

De semmi mást nem nyújtanak a felhasználóknak, mint hogy általuk nyomon tudják követni az okostelefon-alkalmazásukkal gyűjtött adatokat.

Az FDA figyelmeztetésének célkeresztjében minden bizonnyal nem a nagy gyártók állnak, hanem azok a gátlástalan vállalkozások, amelyek az intelligens gyűrűikről és okosóráikról azt állítják, noninvazív vércukorméréseket végeznek. Ezek többnyire közvetlenül a saját webhelyeiken, közösségi finanszírozású kampányokon keresztül, vagy az Alibabához hasonló online piactereken értékesítik „találmányaikat”.

Sok a cukorbeteg és nagy érdeklődés övezi a témát. Állítólag az Apple-nek van egy titkos csapata, amely csaknem egy évtizede dolgozik a cukorbetegek Szent Gráljának felfedezésén. A Samsung kutatói a vércukorszint-ellenőrzési technológiát is vizsgálják.

Így azután időnként megtévesztő címsorokat lehet látni, amelyek azt a látszatot keltik, hogy az egyébként jó hírű márkák már képesek eszközeikkel mérni a vércukorszintet. Pedig bár történt némi ígéretes előrelépés ezen a területen, még mindig többévnyi fejlesztésre vagyunk egy olyan eszköztől, amit alkalmazni lehetne az egészségügyi ellátásban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!