Gyalogos tempó

Többször foglalkoztunk már a közlekedési morállal. A legtöbben saját szemüvegükön keresztül szemlélik ezt. Többnyire attól függően, hogy általuk vezetett autóban vagy más motorizált eszközön utaznak-e, esetleg kerékpáron vagy épp gyalogosan közlekednek. Aztán az sem elhanyagolható szempont, hogy a zebrán az úttesten haladva valamilyen gépjárművel, vagy arra merőlegesen „kocogva” kelünk át. És ugye ez utóbbi esetben a tempó sem mindegy. Nem egyszer hozza ki a volán mögött ülőkből, nota bene belőlünk is a „legrosszabb énünket” az a szituáció, amikor a zebrán átkelő lények nem az általunk elképzelt sebességgel haladnak át az úttest erre kijelölt részén. Persze összeszorul a szívünk, amikor idős emberek a legnagyobb igyekezetük ellenére is csak a maguk lassú tempójában képesek átkelni az út egyik oldaláról a másikra. Ők azok, akik egy kézmozdulattal, egy fejbólintással meg is köszönik a türelmet, mintegy tükröt tartva elénk, türelmetlen autósok elé. Aztán vannak a „fiatal vagy fiatalos szőkék”, akik egyik kezükben az okostelefonnal rátapadva a fejükre, másik kezükben egy házi kedvenc pórázával, ami végén – hasonló tempóban a póráz másik végén fellelhető gazdájukkal – rendre egy kiskutyus lépdel. Nos, ők azok, akik idős eleinkkel hasonló tempóban kelnek át a zebrán, eközben nagy ívben letojva a rájuk váró autósokat, motorosokat. Ugye önök is voltak már hasonló helyzetben. Bár a tempó ugyanaz, de micsoda különbség!