A hátsó füves

Sportfogadni: függőség. Vállalom. Sportfogadni jó, és akár gyümölcsöző is lehet. Ami az anyagiakat illeti, annyi apró soha nem volt, hogy végre komoly téttel is lehessen pörgetni a fortunával, de az esti sör-kisfröccs ára azért csak megjött, és remélhetőleg meg is jön majd a nap végére. Amiről a következő mondatokban szólnék: az ember egyszerre nem lehet kapitalista és szerelmes is, azaz a józan sportfogadói ráció néha frontálisan ütközik a szurkolói mentalitással.

Tizenkét éves korom óta mániákusan szeretem a Liverpool FC-t, nagyra tartom a Mihók Attila által működtetett női vízilabda-univerzumot, valamint a mindenkori Kohász jégkorongcsapatát. E harmadban tegyük hozzá, hogy apósom is kvalifikált hokis volt, szóval a családban is vannak szent és sérthetetlen ügyek. Visszatérve Liverpoolba, legutóbb egy 87 éves szurkoló panaszkodott, hogy nem tudja kifizetni a tényleg borsos jegyárakat. A klub egy bérlettel ajándékozta meg. Mert csapat csak egy van. Kíváncsi lennék, itthon sikerülhetne-e ez a nagylelkű felajánlás.