2015.01.19. 15:55
Félmillió Micimackó
Ahogy cseperedik a gyermek, egyre inkább tudatára ébred, s bizony érthető szavak nélkül is elég határozottan jelzi, hogy ő mit is szeretne.
Emellett nincs egy perc megállása sem, mivel már ügyesen megy, sőt, szalad, nem ér rá arra, hogy egy helyben ücsörögjön, az egyre inkább kitárulkozó világot folyamatosan fel kell fedezni. No meg persze tesztelni a szülőket, hogy milyen gyorsan érnek oda ahhoz a kőpárkányhoz, amire annak ellenére felmászik, hogy napjában ötvenszer mondják el neki, nem szabad – lassan azt hiszi, így is hívják.
Szerencsére vannak titkos „fegyverek", amivel le lehet kötni, például a Micimackó Koncz Zsuzsa és Halász Judit előadásában óriási kedvenc, egymásután sorjában lehet nézni és hallgatni, sokszor tánccal kísérve. Nem csoda, ha sokszor egész nap a tudatalattimban szól, hogy: „Egy napon, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt...". Szerintem a Halász Judit verzió egymillió feletti videómegosztós megtekintéséből legalább félmillió egy Gergő nevű rajongó nevéhez fűződik!