Elpakolt padok

Dunaújváros - A közelmúltban érkezett egy olvasói levél, melynek végén ez a kérdés állt: Hová tűntek a padok a Gorkij térről? Ennek igyekeztünk utána járni.

Dunaújvárosi Hírlap

Ortó Szilvia gyakran időzött a Gorkij téren - voltak szóváltások
Fotó: Lázár Zsolt

A levél írója Ortó Szilvia volt, aki a nem is olyan rég még tomboló napsütésben igyekezett barátnőjével a Gorkij térre  a fiatalok körében egyszerűen Uci, a Széchenyi iskola melletti udvarra. Amikor odaért döbbenten tapasztalta, hogy egy-két kivétellel minden pad eltűnt.   Elmondása szerint ő az ott lakókkal soha sem harcolt  verbálisan  azonban fültanúja volt hasonló eseteknek. Azt is elmondta, igaz, hogy minden este tíz egynéhányan voltak az udvarban, hétvégente ez a szám pedig négyzetesen emelkedett, azonban ezt mégis drasztikus lépésnek érzi.

A fiatalok ide iskola előtt, közben és után is kijártak/kijárnak, beszélgetni gőzt kiengedni... Tagadhatatlan volna azonban az is, hogy nem voltak konfliktusok az ott lakók és a diáksereg között. Pro és kontra lehet természetesen érveket felsorolni.

- Az érintett választókörzet képviselője, Nagy Szilárd jelezte felénk, az ott élők nem látnak más megoldást, mint leszereltetni a Gorkij téren álló padokat  avat be a padbontás részleteibe Szabó László, a városüzemeltetési iroda munkatársa.  A fiatalok főként maguknak köszönhetik, hogy padbontás lett a vége. A Gorkij térre járó diákok többször is összetűzésbe kerültek a lakókkal, akiknél egy idő után elszakadt a cérna. Jelezném, a példa korántsem egyedi. A Római városrészben is hasonló panasszal fordultak hozzánk a lakók. Ott, a helyben tanyát ütő hajléktalanok jelentették a problémát. Nyáron több városrészből is jelezték: elegük van az éjszakánként a padokon letelepedő bandákból. Hangos szóváltások, köztéri italozás, párkapcsolati bonyodalmak színesítik az ott élők mindennapjait. Elegük lett belőle. És ez érthető. Természetesen mi is látjuk, hogy nem a padok leszerelése a legjobb megoldás, de tiszteletben kell tartani a lakók véleményét - fogalmazott Szabó László.     

Sz.:Boda Bence és Szabó Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!