Törő Gábor a megye gazdasági lehetőségeiről

Törő Gábor a közelmúltban lett a megyei közgyűlés elnöke. Beszélgetésünkben a fejlesztési lehetőségek kapták a legnagyobb hangsúlyt, mert ez lesz az önkormányzat feladata.

Tribolt Lajos

– Néhány hete vette át a megyei önkormányzat elnöki tisztségét. Történtek személyi és létszámváltozások?

– A hivatalban mindenki maradt, az elnöki kabinetben történt változás, hiszen vannak, akik az államtitkárral távoztak. Az ő pótlásukról majd később döntök. A főjegyző urat arra kértem, tekintsük át a hivatal működését, SZMSZ-ét és azután, ha szükséges, teszek javaslatot a változtatásra.

– A fejlesztések koordinálása lesz a jövőben a megyei önkormányzat fő feladata. Mik a prioritások?

– A fejlesztési elképzeléseknek alulról kell építkezniük. A főjegyzőt arra kértem, hogy minden településsel vegyük fel a kapcsolatot és tudjuk meg, hol, milyen fejlesztési elképzelések vannak. A beérkezett terveket próbáljuk egybeolvasztani, s még az idén a közgyűlés elé terjeszteni, majd továbbítani az államnak. Még korábban Balsay István akkori alelnökkel kidolgoztuk a megyei rendezési tervet. Abból is világosan látszott, hogy a megye északi része jóval fejlettebb, mint a déli. Így nyilvánvaló, hogy azt a részt fel kell zárkóztatni. Ez egy sor fejlesztést igényel. Például úthálózatot, hogy a befektetők odataláljanak, s az oktatás fejlesztését, hogy legyen képzett munkaerő. Csak példának mondom, hogy Móron sokat segített,  hogy a lakosság harmada beszél németül és volt szakképzett réteg. November végére a feltárás, információ gyűjtés befejeződik, de majd az összeállított anyaggal járni fogjuk a megyét és egyeztetünk, s talán a jövő év közepére elkészül a koncepció.

Mik lehetnek a kitörési pontok?

– Az északi részen nagy változás nem várható, ott reményeink szerint a meglévő ipari üzemek tovább működnek. Móron a válság kezdetén megnőtt a munkanélküliség. Ezért fontos lenne, hogy ne csak egy lábon álljon a gazdaság. Itt beléphet a turizmus, hiszen adottak a feltételek. A borturizmus, a lovasturizmus kínálja a lehetőséget. A déli térségben kellene elérni, hogy ne csak idényjellegű munkahelyek legyenek, az ipart ott is meg kell telepíteni. A mezőgazdaságban pedig a növénytermesztést ki kellene egészíteni az állattenyésztéssel, az ugyanis folyamatos munkát igényel. Vannak a nagy területen működő vállalkozások, amelyek országosan 80 ezer embert alkalmaznak és vannak a kis és közepes vállalkozások, amelyek 360 ezer főt foglalkoztatnak.

– A 81-es út önnek is mániája...

– Elbontják a 81-es fölötti hidat, jövő év végére elkészül helyette egy körforgalom, 500 millióért. Jó irányba halad a 81-es út felújítása is, a kormány elé kerül hamarosan. Több szakaszban lehet megcsinálni, de a magyaralmási szakasz 1,5 milliárdból megoldható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!