Szombaton mindenkit vár a Kommandó!

Dunaújváros - Kicsit talán félreérthetően fogalmaztam a minap: hát most leszögezem, október 8-án, szombaton 9 órakor vár mindenkit a Szemétkommandó!

Boda András

A helyszín pedig a Kádár-völgy, annak is a Bocskai út és a Kertváros közötti fertálya  hogy ebből a nagy falatból mekkorát sikerül lenyelni, az semmiképp sem a civil szemétszedő társulat elszántságától, sokkal inkább a reménybeli alkalmi segítők számától függ majd. Mert munka, azaz összegyűjtésre váró szemét, efelől kétség nincs, lesz bőségesen. A völgy erdős-bokros, eldugottabb részei valósággal mágnesként vonzzák a soha nem fáradó illegálishulladék-elhelyezőket, akik miatt a városnak ez a területe is elképesztően szemetes és elhanyagolt.

A Szemétkommandó, ez az önszerveződő és önfenntartó  immár joggal mondhatjuk  baráti civil társaság, egy kis nyári szusszanást leszámítva március közepe óta minden szombat délelőtt tevékenykedik a város valamelyik részén: továbbra is bárkit szívesen látnak, aki nem sokall egy óra jókedvű munkát áldozni a város szebbé tételéért. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!