2010.07.12. 12:26
Két erőmű igen, kettő meg nem
Dunaújváros - A törvényi változás miatt év végétől számos hőtermelő erőmű nem részesül támogatásban, ami az érintett településeken áremelést jelenthet.
A változás Dunaújvárost is érinti: a Dalkia Energia Zrt.-nek a kórházban lévő két gázmotoros kiserőműve is kikerül év végén a támogatotti rendszerből. Viszont ami jó hír, a két nagy energiatermelő, a Verebély és az Építők úti fűtőmű 2014. július 31-ig, illetve 2014. június 30-ig marad a kát-rendszerben. A hosszabbítás alatt - mert ez is meghatározott - 311 ezer és 302 ezer Megawattot kell átvenni tőlük.
Dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója azt mondta, ő is hallott a hírről, de a két gázmotorhoz csak annyi közük van, hogy az ő területükön működnek. - Nagyon friss az információ, így semmi közelebbit nem tudok, azt sem, hogy ez mit jelentene a mi számunka - tette hozzá a Szent Pantaleon Kórház újdonsült vezetője.
A Dalkia - amely az egyik legnagyobb távhőelőállító - negyvenegy támogatott gázmotorja közül huszonhárom kerül ki a rendszerből január egytől, három erőművük mellett. Az országosan majd hetvenezer lakást ellátó cég becslése szerint huszonöt-harmincöt százalékkal emelkedhet a távhő ezeken a helyeken.