2009.03.09. 16:17
Vetélkedő kollégisták
<strong>Dunaújváros</strong> - Sportnappal indul a már hagyománynak számító kollégiumok közötti vetélkedés. A rendezvény végét egy szintén megszokott bulival zárják.
A rendezvényre kedden és szerdán várják a mozogni és szórakozni vágyó főiskolásokat. A kollégiumok idén is versengenek az első helyért a már hagyománynak számító Kerpely Antal Kollégiumi Napokon. A kétnapos rendezvénysorozat március 10-én kedden, és 11-én szerdán várja a főiskolásokat. A keddi, Campus Klubban megrendezett programban szerepel a sportnap: bowling, csocsó és squash(utóbbi nem számít versenyszámnak). A focit az új sportcsarnokban, míg a pókert az A-épület folyosóján rendezik meg.
A Campus Klub 14 órától várja a sportolni vágyókat. Szerdán a pólóosztással indul az este, amelyeket kollégistáknak és albérletben lakóknak egyaránt érdemes megvásárolni (külön kollégista és külön albérletes póló kapható), mert a buliba azoknak is 1500 Ft a belépő (a póló ára), akik saját felsőjükben jelennek meg. Ezt követően rendezik meg a kollégiumok közötti vetélkedőt, ahol az első helyezett kisebb, míg az összesítésben nyertes kollégium értékesebb díjban részesül. Izgalmasnak ígérkezik a kétnapos rendezvény, eddig több mint négyszázötven egyedi pólót igényeltek - ez talán a Campus Klub megnyitásának is köszönhető. Az estét egy kifulladásig tartó nosztalgia bulival koronázzák meg a főiskola tornatermében. A rendezők mindenkit szeretettel várnak a programokra.