2009.03.16. 16:00
Elmarad a Lions-bál: Kevesen jelentkeztek
<strong>Dunaújváros</strong> - A tervek szerint szombaton rendezték volna meg a Dunaújvárosi Hírlap és az Intercisa Lions Klub közös bálját a rendezvény azonban sajnos elmarad.
Immár nem először tartották volna meg a közös bált, amelynek bevételéből a családok átmeneti otthonán élő gyerekek nyári táboroztatását fedezik. A legfontosabb: bár a rendezvényt nem tartják meg, a gyerekeknek még nem kell lemondaniuk a nyaralásról. A bál elmaradásának okáról a Lions klub elnökét, Sulák Antalt kérdeztük:
- Legutóbbi beszélgetésünkkor még optimista voltam, hiszen a nyolcvan jegy már akkor elfogyott, ám itt sajnos megtorpantak a jelentkezések. Tartottunk egy megbeszélést, amelyen az a döntés született, hogy maradjon el az est, ugyanis utólag természetesen nem mondhattuk azt a jelentkezőknek, hogy adjanak még ennyivel meg ennyivel többet. Még nagyjából negyven emberre lett volna szükség, hogy a kiadások és a bevételek különbözetéből kijöjjön a táboroztatáshoz szükséges összeg.
Az elnök elárulta, hogy másmilyen formában gyűjtik össze a pénzt, s a gyerekek kirándulását mindenképpen lebonyolítják.
- A bál amúgy is csak egy körítése, apropója volt a gyűjtésnek, most kihagyjuk ezt a formát. Legfeljebb majd úgy módosítjuk, hogy akik segítenek, azokat meghívjuk egy kis összejövetelre, egy vacsorára - tette hozzá Sulák Antal, aki szerint biztosan kell majd vállalni annak az anyagi vonzatát, hogy a sztárfellépő Charlie-t is le kellett mondaniuk.