Bulivan

2010.06.09. 13:15

David Guetta segítségével készítette el új dalát Flo Rida

Hamarosan új szerzeménnyel jelentkezik a tavalyi év egyik legsikeresebb előadója, a rapper Flo Rida. A Club Can’t Handle Me címá dal elkészítéséhez a világhírű francia lemezlovas-producer, David Guetta nyújtott segítséget.

Gyuricza Ferenc

Flo Rida egyértelműen a tavalyi év legnagyobb felfedezettjei közé tartozik, hiszen a Low és a Right Round című dalait szinte folyamatosan játszották a hazai és nemzetközi rádiók. A rapper rövidesen visszatér, méghozzá hathatós segítséggel a háta mögött, hiszen a Club Can’t Handle Me című dalban a világhírű francia lemezlovas-producer, David Guetta is közreműködik. 

A dal érdekessége, hogy nemcsak Flo Rida harmadik albumának előfutára, hanem az augusztusban bemutatásra kerülő Step Up 3D című mozifilm betétdala is egyben. Flo Rida rengeteget köszönhet a film elődjének, mivel néhány évvel ezelőtt a Step Up 2 slágerével, a Low című felvétellel futott be. A Club Can’t Handle Me című számhoz készült klipet hamarosan bemutatják, ebben a Step Up 3D-ből is láthatunk majd grandiózus jeleneteket. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!