zene törte meg a csendet

2020.08.27. 11:30

Utaztunk a Bagossy Brothers Company-val a vidámparkban

Remekül debütált városunk szabadtéri színpadja a vidámpark területén, hiszen a felújítás óta ez volt az első koncert ott, előtte pedig körülbelül 30 évig Csipkerózsika-álmát aludta a helyszín.

Varga Zsófi

Fotó: LI

A koronavírus-járvány teremtette példa nélküli helyzet miatt hosszú hónapokat kellett eltöltenünk koncertek nélkül, így a várakozás végeláthatatlan hetei után valóságos extázisélménnyel ért fel ismét a nézőtéren állni.

Végre zene törte meg a csendet

Nem is akármilyen első vendéggel törtük meg a csendet, a Bagossy Brothers Company legénysége csapott a húrok közé múlt pénteken este.

A gyergyószentmiklósi zenekart azt hiszem, nem kell senkinek sem bemutatni, évek óta ontják magukból a slágereket. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert és Bagossy László – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd, Tatár Attila és Kozma Zsombor. 2019-ben elnyerték „Az év akusztikus koncertje” díjat a Petőfi Zenei Díjon a 2018. november 5-én rendezett koncertjükért. Idén pedig Fonogram-díjat kaptak „Az év hangfelvétele” kategóriában az Olyan ő című dalukért.

Már nagy szükségünk volt egy jó bulira

A gyergyószentmiklósi zenekar évek óta ontja magából a slágereket

A dunaújvárosi koncertre szinte pillanatok alatt minden jegy elkelt, ami már előre jelezte, hogy nagyszerű hangulatú buli vár mindenkire. A koncerttel és a helyszínnel kitettek magukért a szervezők, a szabadtéri színpaddal joggal kerülhet fel városunk a koncerttérképre és később számtalan koncertnek adhat otthont. Jómagam gyakorlott koncertlátogató vagyok, így minden porcikámmal arra vártam, hogy ismét ott lehessek a nézőtéren, és újra átélhessem az egyik kedvenc koncertpillanatomat, azt a pár másodpercet, azt a várakozással és izgalommal teli részt, ami közvetlenül kezdés előtt van, aztán pedig elszabadulnak a decibelek, és elkezdődik a buli.

Zenekar és közönség együtt lüktetett

Az első daltól kezdve együtt élt az együttes a közönséggel, fantasztikus energiák szabadultak fel, nem volt egy pillanatra sem megállás, többen táncra perdültek az ismerős dallamok hallatán, és egy emberként énekelte mindenki a jól ismert dalszövegeket.

Felvonultatták a legismertebb dalaikat

 

A Bagossy Brothers Company felvonultatta a legismertebb dalait, elhangzott a többi között a Vele utazom, a Vakít a kék, az Olyan ő, a Visszajövök és az Élj a mának. Augusztusban debütált a legnépszerűbb videómegosztó oldalon a Fekszünk a strandon című számhoz készített videóklipjük, ami hamisítatlan nyári hangulatot idéz, egy jó adag retró életérzéssel, elég a videó elején ránézni a klasszikus fehér Ladára, visszagondolni a régi nyaralások hangulatára, szinte halljuk a kempingszék nyikorgását és érezzük a lángos ízét a szánkban.

Szombaton a Margaret Islandot várjuk

Augusztus 29-én a Margaret Island lép színpadra a vidámparkban, Lábas Vikiék gondoskodnak majd arról, hogy méltóképpen búcsúztassuk ezt a meglehetősen szokatlan, keserédes nyarat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!