Elhunyt Hetényi István 1941–2021

Hetényi István Pécsett született 1941-ben. Az általános iskola elvégzése után 1955-ben Sztálinvárosba irányították, a Kerpely Antal Kohóipari Technikumba. A fiatal kohásztechnikus 1959-ben került a Dunai Vasműbe, a meleghengerműben hengerészként kezdett dolgozni. A legelső, jól képzett hengerészek egyike volt, később előhengerész, majd művezető lett. Ezt követően termelésirányítási területre került át, ahol kezdetben vezető programos, termelési osztályvezető, majd termelésvezető lett. A hengerműveknél összesen három évtizedet töltött el.

A helyi főiskolán 1971-ben alakítástechnológus üzemmérnöki diplomát szerzett. 1989-ben került az akkori vállalati termelésirányításhoz, tervezési, majd operatív irányítási főmérnökhelyettesi munkakörbe. A vasműs társaságok megalakulása után a Dunaferr Acélművek Kft. szervezetén belül termelési és exportértékesítési főosztályvezetőként, majd 1998-tól termelési és értékesítési igazgatóhelyettesként dolgozott. Kiváló szakmai munkája elismeréseként 2000-ben átvehette a vállalat legrangosabb kitüntetését, a Borovszky-díjat. Csaknem öt évtizeden át volt tagja az Országos Magyar Bányászati és Kohászai Egyesületnek. Negyvenkét éves munkaviszony után, 2001-ben vonult nyugdíjba. Sokáig Rácalmáson élt, 2007-ben pedig a Balaton mellé költöztek feleségével, ahol a kertészkedés, a tóparti séták és a sportesemények figyelemmel követése mellett az unokák látogatása jelentette számára a legnagyobb örömet. Utolsó éveit csodálatos környezetben Budapesten, a Normafánál töltötte, legkisebb unokái, és sajnos orvosai közelsége miatt.

Ezt a tartalmas, szép pályát hatalmas szívvel, szakmai alázattal élte. Amikor fiatal mérnökként találkoztam vele, már közelebb volt a nyugdíjhoz, mint vasműs pályafutása kezdetéhez. Igaz(i) példája, példaképe volt környezetének, mindig volt ideje azokra, akik tőle vártak segítséget. Sajnos mai, rohanó világunkból lassan kikopnak azok az emberek, akik ezt a mentalitást képviselik, és ami még talán ennél is fontosabb, tovább tudják adni nekünk, s az utánuk jövőknek. És az „utánuk jövők” megfogalmazás talán egy kicsit ma már fellengzősen hangzik, sokan már azt sem tudják, mi az. Ez bizonyos értelemben egy feladat, egy felelősség a szakma és környezetünk felé, ami napjainkra megkopott, egyre kevésbé jelent értéket. Pedig csak ez visz előre, kicsiben és nagyban, ahogy ezt „Pista bá” egész életében tette.

Elbúcsúzni július 9-én, jövő pénteken 10 órakor tudunk tőle a dunaújvárosi köztemetőben.

Emlékét tisztelettel megőrizzük!

(forrásanyag: Dunaferr magazin)

Várkonyi Zsolt