„Amikor végeztünk, még az oklevelünket sem kaptuk meg”

Évről évre szervez találkozókat, legutóbb lapunk is meghívást kapott a Vasváriba. Most pedig, ha a járványhelyzet engedi, akkor a helyi főiskola (ma már egyetem – a szerk.) első diplomaosztójának 50. évfordulójára is emlékeznek majd május 29-én.

– Furcsa világ volt. Mi voltunk az első évfolyam, hét tankörrel, amely itt a Dunaújvárosi Főiskolán végzett. A dokumentáció is elmaradt, emlékszem, a sikeres vizsgák után még pár hónapot kellett várni, hogy átvehessük az oklevelünket. De ezen nem szomorkodtunk, örültünk a lehetőségnek…

– Hány diák végzett akkor?

– Mint említettem, nyomtatvány sem volt akkor, így nehéz pontos számot mondani. Az utóbbi évek alapján tankörönként húsz diákkal számoltunk, 140-160 hallgató végezhetett akkor. Most már a szervezés előrehaladott fázisában vagyunk, és több mint 100 visszajelzés érkezett. Ha a járványhelyzet megengedi, akkor együtt ünneplünk majd május végén a Dunaújvárosi Egyetemen.

– Folyamatosan tartják a kapcsolatot a régi diáktársakkal. Sokan maradtak helyben és sokan máshol érvényesültek…

– Így van, sokan szép karriert futottak be Dunaújvárosban vagy a térségben, mások elvándoroltak egészen Kanadáig. A lényeg, hogy a kapcsolat megmaradt és ma is él. Szívesen jönnek el egy ilyen találkozóra.

– Mint említi, több mint százan jeleztek vissza, a járványhelyzet azonban még közbeszólhat…

– Meglehet, ám én inkább a pozitív forgatókönyvben gondolkozom. A 45 éves találkozónk is remekül sikerült. Egy igazi nagy összejövetel volt, régi cimborákkal, akik lehet, évtizedek óta nem látták egymást, ám az első pár szó után újra igazi barátokká váltak.

– Az egyetem számára is fontos dátum a májusi találkozó.

– Csak az elismerés hangján tudok szólni a Dunaújvárosi Egyetemről, amely ezúttal is támogatja ezt a kezdeményezést. Az egyeztetések jelenlegi forgatókönyve szerint a rektor úr is köszönti majd a korábbi főiskola első végzős hallgatóit. Az egyeztetések még zajlanak, ám ígéretet kaptunk arra, hogy a tankörök képviselői az egykori gyakorlati termekbe is ellátogathatnak majd.

– Ön miként emlékszik vissza a főiskolás évekre?

– Boldog diákkor! Akkor még javában folyt a város építése. A város is fiatal volt, a mi korosztályunk is. Baráti beszélgetések alkalmával úgy szoktam fogalmazni: egyidős vagyok a várossal. Sok mindent megéltünk együtt.

– Legutóbb egy vasváris jubileumi találkozó kapcsán beszélgettünk. Ön és társai továbbra is töretlen kedvvel szervezik-rendezik az összejöveteleket.

– Sokfelé élünk a világban, ám még most is látom azokat az őszinte mosolyokat, csillogó tekinteteket, amikor összejövünk. Van, aki a városból érkezik, mások Kanadából, Floridából, egy nagyon masszív közösség a miénk, és nagyon bízom abban, hogy újra örömmel találkozunk majd.

– Május 29-én a terített asztal mellett az egyetemen újra együtt lesz a régi csapat. Mire számít?

– Egy remek hangulatú összejövetelre, amely egy igazán jó generáció ünnepe is lesz egyben. Azt tudni kell, hogy sokan kollégisták voltak, de itt, Dunaújvárosban mindenki közösségre lelt. Volt, akit Miskolcról küldtek le, mert nem bírta az egyetemet, Dunaújvárosban azonban összekapta magát és végül a borsodi megyeszékhelyen is diplomázott. A kollégium egy igazi közösségi tér volt akkoriban. Magam is sokat jártam fel a koleszbe, rajzoltam is bérbe, kisegítettük egymást. Stabil kuncsaftjaim voltak… Rájöttem, milyen alapsémák szerint dolgoznak a tanárok a feladatoknál, így könnyen ment a rajzolás, a számítás. Eközben én is tanultam, okosodtam, és tudtam segíteni a tankörtársaknak is.

Ha a járványhelyzet megengedi, akkor együtt ünnepelnek majd május végén a Dunaújvárosi Egyetemen

– Azért a Bánvölgyi-féle szakrajzok csak feltűntek a vizsgáztató tanároknak is…

– Persze, de azt mondták a tanáraink – némi feddés mellett –, a lényeg, hogy a tanuló a feladat által kínált logikát megértse… Fogalmazzunk úgy, inkább korrepetáltam a hallgatótársakat. Visszatérve az előző kérdésre, az emberi kapcsolatok nem változnak, ugyanazzal a baráti szeretettel fordul mindenki a másik felé, mint tette azt évtizedekkel ezelőtt.