2024.05.01. 19:00
Itt a meglepetés, az Adony első veresége
Izgalmas hétvégén vannak túl a Fejér vármegyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának dél csoportjában harcoló csapatok. A traumát ezúttal az eddig veretlenül menetelő Adony szurkolói élhették át a Polgárdi elleni rangadón, miután szinte végig emberhátrányban játszva, kikapott csapatuk. A Nagykarácsony az utolsó pillanatban mentett pontot.
A Baracs érvényesítette a papírformát az Előszállás ellen
Fotó: Horváth László
Az Adonynál jobban ment a játék a dobogóesélyes Nagyvenyimnek. Óriási csatában Seregélyesen vívták ki a győzelmet és vihették haza a három pontot. A másik érdekessége a hétvégi fordulónak, hogy a Beloiannisz – Nagykarácsony mérkőzés kivételével minden otthon játszó csapat egyformán három gólt rúgott.
Baracs – Előszállás 3–0 (1-0)
Baracs: Tóth – Hepp (Fejes 60.), Áldott, Deli (Fejes 86.), Nagy (Kozma 83.), Badi, Fülöp, Kiss (Sbihi 32.), Palkó, Huber, Éliás.
Előszállás: Nagy – Mukli, Kovalovszky, Horváth, Nyári, Balogh, Béres, Garbacz, Puskás (Gulyás 74.), Szalai (Bognár 74.), Bozsoki (Reichardt 74.).
Az első félidőben még hősiesen helytálltak a vendégek a bajnoki címért harcban lévő hazaiakkal szemben. A 14. percben Huber csípett el egy eltévesztett átadást az előszállási kapu előtt 20 méterre. Lecselezve a rárontó középpályásokat, végül két húzás után kilőtte Nagy Gábor kapuját és vezetést szerzett a Baracsnak.
A pihenőt követően nem sokat kellett várni az újabb hazai gólra. A 49. percben Áldott is feliratkozott a gólszerzők közé. A mérkőzés végén még Sbihi is eredményes volt, így a Baracs megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Sajnos egy sérülés is történt az előszállásiaknál, Balogh Dánielt vitte el a mentő súlyos lábsérüléssel. (Lapunk is minél előbbi felépülést kíván a sérült játékosnak!)
Baracs, Körmendi Zsolt: – Az első félidei játékunk finoman szólva csalódást keltő volt, hiába vezettünk. A szünetben megbeszéltük a hibákat és a második félidő már jobban sikerült. Megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot.
Előszállás, Masinka Csaba: – Volt helyzetünk, de ezeket nem érvényesítettük. Ráadásul Balogh sérülése után már emberhátrányban voltunk az utolsó tíz percre.
Seregélyes – Nagyvenyim 3–4 (0-1)
Nagyvenyim: Lukács – Fekete, Princz, Balogh, Slett, Krsitóf, Pinczési, Kővári (Furuglyás 90.), Gászler, Cislo, Varga (Czékmán 73.), Török.
Kiállítva: Závotka (85.).
Az első félidei nagyvenyimi vezetés - gólszerző Fekete - után továbbra is Vaskó József gárdája uralta a mérkőzést. Az 56. percben Slett, a 65. percben Balogh is betalált a kapuba. A későn ébredő Seregélyes a 66. percben tudott csak válaszolni Kű révén. Egy kicsit megzavarhatta a venyimi csapatot a szépítő gól, és a 77. percben ismét Kű vette tűz alá a venyimi kaput, és ezzel 2-3-ra javította a mérkőzés állását. A 82. percben Princz fejezte be a vendégek gólgyártást, Dancsnak már csak szorosabbá sikerült tennie a meccset rá két percre, de ez a nagyvenyimi győzelmet nem befolyásolhatta.
Beloiannisz – Nagykarácsony 1-1 (0-0)
Nagykarácsony: Miklós - Szabó Sz., Szabó J., Kovács D., Varga (Horváth 20.), Nagy (Demeter 62.), Rezes, Mohácsi, Horváth B., Jákli, Gráczer.
Gólszerző: Kovács (66.), illetve Jákli (91.).
A forduló rangadóját az éllovas, eddig veretlen Adony vívta a harmadik Polgárdi ellen. S nagyon korán nehéz helyzetbe kerültek a vendégek Budai gyors kiállítása miatt. Végül a hazaiak elvették a vendégek veretlenségét, akiket három pontra megközelített a Baracs, igaz, egy mérkőzéssel többet játszottak.
Polgárdi – Adony 3-0 (1-0)
Adony: Takács - Budai, Hamar (Krucsai 78.), Virág (Györki 84.), Tóth, Balogh, Bagóczki, Holentoner, Bognár (Fábián 56.), Kaló, Tatár.
Kiállítva: Budai (15.).
Gólszerző: Borbás (5.), Baranyai (61.), Nánai (72.).
A további eredmények: Sárosd II. – Sárszentmihály-Masterplast 3-2, ,, Káloz – Aba Sárvíz 3-2.
A bajnokság állása
H. | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | LG. | KG. | GK. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ADONY | 19 | 15 | 3 | 1 | 69 | 28 | 41 | 48 |
2. | BARACS | 20 | 13 | 6 | 1 | 54 | 24 | 30 | 45 |
3. | POLGÁRDI | 19 | 12 | 3 | 4 | 60 | 25 | 35 | 39 |
4. | NAGYKARÁCSONY | 19 | 11 | 4 | 4 | 41 | 24 | 17 | 37 |
5. | NAGYVENYIM | 20 | 11 | 2 | 7 | 59 | 49 | 10 | 35 |
6. | BELOIANNISZ | 19 | 8 | 5 | 6 | 53 | 32 | 21 | 29 |
7. | ABA SÁRVÍZ | 20 | 8 | 5 | 7 | 57 | 42 | 15 | 29 |
8. | SÁROSD II. | 19 | 7 | 5 | 7 | 43 | 36 | 7 | 26 |
9. | SEREGÉLYES | 20 | 7 | 1 | 12 | 44 | 65 | -21 | 22 |
10. | KÁLOZ | 20 | 6 | 2 | 12 | 39 | 86 | -47 | 20 |
11. | ELŐSZÁLLÁS | 19 | 4 | 0 | 15 | 36 | 57 | -21 | 12 |
12. | SÁRSZENTMIHÁLY-MASTERPLAST | 19 | 3 | 0 | 16 | 38 | 65 | -27 | 9 |
13. | BESNYŐ | 19 | 2 | 2 | 15 | 29 | 89 | -60 | 8 |
14 | A SZABADBATTYÁN kizárva | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |