2024.04.26. 09:00
A fontos győzelmek után élcsapat ellen játszik a DKKA
A Békéscsaba ellen aratott nagyszerű győzelem után pénteken 18 órakor idegenben az élmezőnyhöz tartozó Mosonmagyaróvár vendége lesz a DKKA a női kézilabda NB I-ben.
Nick Viktórián az MTK ellen sem múlik semmi a siker érdekében.
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő
A februári fájó vereségek után remek formába lendült a Dunaújvárosi Kohász, azóta négy, nagyon fontos győzelmet aratott a riválisok ellen, egyedül a Debrecentől kapott ki, de az más kávéház. Hasonlóan, mint a negyedik Mosomagyaróvár, akik éppen a DVSC-vel harcolnak a harmadik helyért, a vasárnapi rangadójukat a hajdúságiak nyerték meg 33–27-re.
Ebben a versenyfutásban a Mosonmagyaróvárnak minden pontra szüksége van, így a DKKA ellen sem fogják félvállról venni a meccset, de az erőviszonyok is egyértelműen mellettük állnak. Ősszel, amikor a dunaújvárosi csarnok beázása miatt szintén náluk rendezék meg a találkozót, 40–24-re kapott ki az újvárosi csapat. Ezúttal az lehet a célja az együttesnek, hogy ne legyen ekkora különbség a végén a felek között, emellett saját játékát gyakorolva, részcélokat érjen el, készülve a következő, MTK elleni nagyon fontos mérkőzésre.
A 20. forduló további párosítása: Békéscsaba – NEKA, MTK – DVSC, Kozármisleny – Alba Fehérvár, Vác – Vasas. A Kisvárda – Ferencváros (26–36) meccset szerdán játszották. A Győr – Budaörs találkozót pedig márciusban, ahol 36–21 lett a végeredmény.
A bajnokság állása
CSAPAT | M | GY | D | V | LG | KG | GK | P | |
1. | Győri Audi ETO KC | 22 | 20 | 0 | 2 | 778 | 504 | 274 | 40 |
2. | FTC-Rail Cargo Hungaria | 20 | 20 | 0 | 0 | 730 | 501 | 229 | 40 |
3. | DVSC Schaeffler | 19 | 16 | 0 | 3 | 599 | 471 | 128 | 32 |
4. | Motherson Mosonmagyaróvári KC | 18 | 14 | 0 | 4 | 601 | 503 | 98 | 28 |
5. | Praktiker-Vác | 19 | 11 | 0 | 8 | 535 | 510 | 25 | 22 |
6. | Moyra-Budaörs Handball | 22 | 10 | 1 | 11 | 593 | 628 | -35 | 21 |
7. | DKKA | 21 | 9 | 0 | 12 | 558 | 631 | -73 | 18 |
8. | MTK Budapest | 19 | 7 | 3 | 9 | 547 | 596 | -49 | 17 |
9. | Vasas SC | 20 | 6 | 2 | 12 | 512 | 581 | -69 | 14 |
10. | Alba Fehérvár KC | 19 | 5 | 2 | 12 | 520 | 599 | -79 | 12 |
11. | Kisvárda Master Good SE | 20 | 5 | 1 | 14 | 503 | 586 | -83 | 11 |
12. | NEKA | 20 | 5 | 1 | 14 | 502 | 587 | -85 | 11 |
13. | TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE | 19 | 4 | 1 | 14 | 490 | 585 | -95 | 9 |
14. | Kozármisleny KA | 20 | 1 | 1 | 18 | 438 | 624 | -186 | 3 |