2023.11.04. 09:00
A vízilabda ünnepe lesz a szombati dunaújvárosi meccs
Somogyvári Liliék a nemzetközi porond után pénteken a hazaiban is elkezdik szereplésüket
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő
Szombaton 17 órától a Bajnokok Ligájában játszik hazai medencében a DFVE női vízilabda-együttese. A csoportkör harmadik fordulójában az ellenfél a sorozat címvédője, a spanyol sztárcsapat, a Sabadell lesz.
A dunaújvárosi alakulat az elmúlt években már nem egy csodát tett, amikor nálánál erősebb csapatokat legyőzött, vagy döntetlent játszott velük. Azonban a mostani szezonra tovább fiatalodott a DFVE, így nem szabad túlzó elvárásokat megfogalmazni a lányokkal szemben. Persze, ez nem jelenti azt, hogy Vad Lajos vezetőedző alakulata nem tesz meg mindent a siker érdekében, amint a szakember lapunknak elmondta, ez a találkozó a vízilabda ünnepe lesz.
– Nagyon kemény mérkőzésre számítok, mi mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Nagyon számítok a szurkolóinkra, jöjjenek ki minél többen, támogassanak minket a drukkolásukkal – mondta Garda Krisztina röviden a találkozó előtt.