Idegenben

2023.10.06. 20:59

A Kohász most el akarja kerülni a rossz élményeket a NEKA ellen

Több mint kéthetes szünet után lép pályára ismét a bajnokságban szombaton a DKKA női kézilabda-együttese, az ötödik fordulóban a Nemzeti Kézilabda Akadémia vendége lesz a Kohász, a mérkőzés 16 órakor kezdődik Balatonbogláron.

Gallai Péter

Szalai Babett vezeti a házi góllövőlistát, szombaton is szükség lesz a találataira

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A dunaújvárosi csapat eddig felemás mérleggel áll a szezonban, a bajnoki rajton kikapott a Ferencvárostól, majd legutóbb nagyon simán a Debrecentől. Viszont fontos meccseket nyert meg az Alba Fehérvár és a Vasas ellen. A soron következő is ebbe a kategóriába tartozik, s az biztos, hogy a csapat egy pillanatra sem veszi félvállról az ellenfelet, hiszen tavaly elég sok borsot tört a NEKA a ­DKKA orra alá – itthon döntetlent játszottak Rapatyi Tamás gárdájával, otthon pedig legyőzték az újvárosiakat.
A szezon végén ugyan papíron búcsúztak az akadémisták az élvonaltól, utolsó előttiek lettek, azonban a Siófok kizárása után jobb kiesőként maradhattak az NB I-ben, ők pedig vállalták az indulást. A szezonban eddig az újonc Kozármislenyt tudták legyőzi, kikaptak a Vasastól, a Debrecentől és legutóbb a Kisvárdától, igaz, csak egy találattal. 

- Az eddigi teljesítményünket maximálisan jónak értékelem, a két, számunkra rangadót megnyertük - kezdte Rapatyi Tamás. Majd így folytatta: -  A topklubok után nyolc egyforma gárda van a mezőnyben és bárki, bárkit legyőzhet, ami eddig be is igazolódott. Az élcsapatok ellen mindig lehet vitakozni, hogy mi a jó játék, de tudomásul kell venni, sokkal erősebbek, mint mi. Nyilván, a helytállás fontos, ebben mindig van hiányérzet, de a számunkra fontos meccseket kell megnyerni. Ilyen lesz a NEKA elleni találkozó is idegenben, akikkel az előző szezonban bizony voltak rosszabb élményeink. Ám ez teljesen más csapat és egy új szezon, mindent megteszünk a siker érdekében. A bajnokságnak ez a lebonyolítása, hogy két-három hét szünetek vannak, mindenkinek rossz. Nehéz megtalálni a felkészülés ritmusát, de remélem, hogy most jól sikerült áthidalnunk ezt az időszakot.

Wéninger Alexa az előző idényben kölcsönben éppen a NEKA-t erősítette. - Nagyon jó a hangulat az öltözőben, egyben van a csapat. Mivel most hosszabb ideig nem játszottunk, ezért már várjuk a mérkőzést. Nehéz ellenfelünk lesz, Balatonbogláron sosem egyszerű nyerni a fiatal és energikus csapat ellen, akiknek jó edzője van. Nem vehetjük félvállról a meccset, az első perctől dominálni kell. Jó sorozatban vagyunk, a kötelezőket eddig tudtuk hozni, szombaton is ez a cél - tette hozzá.
A forduló további párosítása:  Vasas–Monosmagyaróvár, ­DVSC–Békéscsaba, Alba Fehérvár–MTK Budapest, Budaörs–Kisvárda, Ferencváros–Vác, Győr–Kozármisleny.

  MGYDVLGKGGKP
1.Győri Audi ETO KC65012221457710
2.FTC-Rail Cargo Hungaria440015793648
3.DVSC SCHAEFFLER440012384398
4.Motherson Mosonmagyaróvári KC5401161137248
5.Kisvárda Master Good SE5302124135-116
6.Moyra-Budaörs Handball4202118122-44
7.Praktiker-Vác5203124144-204
8.Vasas SC5203122149-274
9.DKKA4202107134-274
10.Kozármisleny KA4103101109-82
11.NEKA410395107-122
12.TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE4103107136-292
13.Alba Fehérvár KC4004109135-260
14.MTK Budapest

4

0

0

4

100

140

-40

0

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában