Vármegyei foci

2023.09.14. 13:25

Rácalmási siker, kulcsi pontszerzés

A Fejér vármegyei futball-bajnokság III. osztály déli csoportban a körzetünkhöz tartozó két Duna-menti csapat jól zárta a második fordulót.

Horváth László

A kulcsi együttes megszerezte az első pontját

Fotó: Horváth László

Rácalmás – Vajta 3–1 (2–1)
Rácalmás: Tóth – Horváth (Homolya 87.), Domak (Hatvany 79.), Juhos, Czári (Pinte 14.), Pásztor, Hornyák, Tábi (Kovács Zs. 75.), Sőregi, Bartók, Balogh (Molnár 46.). 

Vajta: Sebestyén - Csajági, Tángli, Csányi, Tóth, Kovács, Varga, Török,Rupa, Farkas. Cserék: Nagy, Pordán, Vinklár, Kovács.

A 10. percben büntetőhöz jutott a hazai csapat, amit Pásztor higgadtan lőtt a vajtai kapuba. A 30. perc környékén a vendégektől Csányi lőtt hatalmas kapufát, amiről a labda kifelé vágódott. A 39. percben Vajta javára is tizenegyest ítélt Pintér játékvezető, a lehetőséget Csányi értékesítette. A félidő előtt azonban akcióból ismét Rácalmásé lett az előny, Pásztor második gólját szerezte meg. 
A szünet után a Vajta rúghatott ismét büntetőt, de a felső lécen csattant a lövés. Ez volt a negyedik vajtai kapufa a mérkőzés során. Az 54. percben a vendégektől Kovácsot kiállították, így tíz emberre fogyatkozott a vajtai együttes. A büntetőpárbajnak azonban még nem akadt vége, a 75. percben a Rácalmás kapott tizenegyest, Pásztor csont nélkül bevarrta a harmadik találatát. 

A Rácalmás a második fordulóban már hozta a jó formáját
Fotó: Horváth László

Bakos János, Rácalmás: –Nem játszottunk jól, de most a szerencse velünk volt. A múlt héten pont fordítva adta a sors. Vajta ellen brusztoló, de eredményes mérkőzést vívtunk. Harcoltunk és megérdemelten győztünk, hiszen a helyzeteinket mi tudtuk jobban érvényesíteni.
Kulcs – Lepsény 1–1 (0–0)
Kulcs: Németh G. – Cseresnye, Gallai, Németh P., Godó, Ócsai (Herczog 50.), Nyuli, Molnár, Cserkuti, Zsigond, Seres. Cserék: Herczog.
Lepsény: Kerti- Sütő, Vajda, Tóth, Tímár, Tóth, Rozmann, Gyenis, Potesz, Teichel, Pap. Csere: Vörös, Tombor, Teichel, Vörös.

Gólszerző: Zsigmond (87.), illetve Sütő (55.).
Ócsai Norbert, Kulcs: – Az első fordulóban elszenvedett nagy vereség után mindenképp javítani szerettünk volna a hazai pályán. A célkitűzésünket teljesítettük, kevés kapott gól és minimum pontszerzés. Így elégedett voltam a vasárnapi mérkőzéssel. A labdakihozatalt még javítani kell, a támadómozgásokat pedig pontosítani.

További eredmények: Kisláng – Nagylók 5-1, Dég – Szabadegyháza 5-1, Cece – Lajoskomárom 1-2, Tác-Csősz – Kőszárhegy 4:-0, Sárszentágota – Alap 1-1.

H. M.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1KISLÁNG220010196
2LAJOSKOMÁROM II.22007526
3TÁC-CSŐSZ21108444
4LMSK21104134
5RÁCALMÁS21017613
6DÉG21015413
7KŐSZÁRHEGY210135-23
8NAGYLÓK210158-33
9ALAP201145-11
10CECE201123-11
11VAJTA201157-21
12SÁRSZENTÁGOTA201124-21
13SZABADEGYHÁZA201126-41
14KULCS201116-51

* Meghatározza a csapat által lejátszott mérkőzések nehézségi értékét. Eddigi ellenfelek pozíciója a tabellában, osztva a lejátszott mérkőzések számával.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában