jégkorong

2021.11.24. 20:00

Az Acélbikák első hokinapja jól sikerült, folytatás decemberben

A Dunaújvárosi Acélbikák szombaton hokinapot tartott 10-15 éves gyerekek számára. Rendszeresen szeretnének hasonló oktatást szervezni.

Agárdy Csaba

Azari Zsolt elégedett az első hokinappal

Fotó: Zsedrovits Eniko

Azari Zsolt, a Dunaújvárosi Acélbikák egykori válogatott jégkorongozója, jelenleg a DAB sportigazgatója és a DAB lett kapus­edzője, Reinis Repss egynapos jégkorongképzést tartott szombaton játékosoknak és kapusoknak.

A gyerekek nem unatkoztak, hiszen sűrű volt a program. A hokisok jeges és száraz edzéseken is részt vehettek, emellett volt elméleti képzés is.

Tizenöten vettek részt a szombati hokisuliban, dunaújvárosiak és az ország több pontjáról érkezettek

Tizenöt játékos jött az Acélbikák felhívására – közülük öt kapus – Dunaújvárosba. A tervek szerint november 27-én lett volna a következő egynapos oktatás, azonban Azari Zsolttól megtudtuk, decemberre halasztották, mert túl sűrűnek tartották a hetenkénti összejövetelt.

A sportigazgató így értékelte a szombaton tapasztaltakat:

– A résztvevők ötven százaléka dunaújvárosi volt, érkeztek gyerekek a budapesti Kanadai Hoki Klubból, Kiskőrösről, Bajáról, a Szigeti Bikáktól. Úgy érzem, jól sikerült az első hokinapunk, elértük a célunkat. A gyerekek jól érezték magukat, minden feladatot fegyelmezetten, koncentrálva végeztek el, és mi is fontos tapasztalatokat szereztünk, amelyeket a következő jégkorongnapunkon hasznosíthatunk.

A lett kapusedző, Reinis Repss látta el tanácsokkal a gyerekeket

Azari Zsolttól megtudtuk, reggel kilenckor kezdődött a program, és délután fél ötig tartott. Ezalatt a résztvevők két óra negyvenöt percet töltöttek jégen, a metodikaközpontban hatvan perc száraz edzés volt, ugyanitt negyvenöt perc elméleti képzést is kaptak a gyerekek. És hogy kellő erejük is legyen a fiatal hokisoknak, a szervezők háromszori étkezést biztosítottak számukra.

Ami lényeg: egyöntetű volt a vélemény a játékosok részéről, hogy sokat tanultak ezen a napon.

A jövővel kapcsolatban Azari Zsolttól megtudtuk, hogy havi egy hasonló összejövetelt szerveznek, a következőt a téli szünetben szeretnék megtartani.

A Dunaújvárosi Acélbikák egyébként nemcsak ezzel a „kiképzéssel” újított ebben a szezonban, hanem azzal is, hogy rendszeresen jégdiszkónak ad otthont. Lesz fényshow, Dj és négyórás korcsolyázási lehetőség szombaton 17 órától.

Azari Zsolt elégedett az első hokinappal
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában