labdarúgás

2021.10.10. 20:42

A DPASE gólszüreti bált rendezett a Gerjen ellen

Kiütéses győzelmet aratott vasárnap az NB III-as labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a DPASE együttese Gerjenben. Ezzel a dunaújvárosi csapat továbbra is őrzi veretlenségét és egy pontos hátrányát a listavezető mögött.

Gallai Péter

Az eddig remekül szereplő dunaújvárosi együttes a sok hiányzója ellenére, egyértelműen a három pont megszerzéséért utazott el Tolnába, a tizenhatodik helyen álló ellenfeléhez.

Gerjen – DPASE 1–7 (0–2)

DPASE: Pokorni – Tóth, Molnár, Papp, Báló – Barna (Tölgyesi, 69.), Dorogi (Ságodi, 81.), Balogh (Hompót, 72.) – Székely, Szepessy, Jakab. Vezetőedző: Varga Balázs.

– Nagyszerűen teljesítünk a bajnokságban, és még jobban örülök annak, szinte mindegyik mérkőzésünkön jól, tetszetősen játszottunk, és több alkalommal is nagy fölényben voltunk. Ugyanez a célunk az újonc Gerjen ellen is: fölényt kell kialakítanunk már a mérkőzés elején – mondta a kezdés előtt Varga Balázs.

Nos, az általa kérteket be is tartották a fiúk, hiszen a 12. percben Jakab egy óriási, távoli szabadrúgásgóllal szerzett vezetést, majd a 31. percben egy kontra után ismét ő volt eredményes. A szünetig ugyan több helyzete is volt még a vendégeknek, azonban ezekből nem sikerült tovább növelni az előnyt. Ennek ellenére egyértelmű volt így is, hogy a DPASE irányítja a találkozót.

A gólörömöt is alaposan lehetett gyakorolniuk a fi úknak, összesen hétszer Fotó: Makovics Kornél/TN

A második játékrészt még jobban kezdte a csapat, mint az előzőt, hiszen mindössze két perc telt csak el, amikor Balogh gyorsan betalált, megadva az alaphangot a folytatásra. A dunaújvárosiak biztos előnyük tudatában sem vettek vissza, hogy aztán két percen belül előbb Székely az 58.-ban, majd egy pontrúgás variációt követően az 59.-ben Molnár is bevegye a gerjeni kaput, 0–5. Ám ezzel még nem volt vége a dunaújvárosi gólszüretnek, ugyanis a 69. percben Báló, majd a 78.-ban Szepessy is feliratkozott a listára, 0–7. Végül a hazaiak a mérkőzés utolsó előtti percében egy nekik megítélt büntetőből legalább a becsületgóljukat megszerezték.

További eredmények: Paksi FC II – Hódmezővásárhelyi FC 7–1, Makó FC – Mohács 4–0, Balassagyarmati VSE – Ceglédi VSE 0–0, ESMTK – FC Dabas 2–1, Iváncsa KSE – Rákosmente FC 1–1, Dabas-Gyón FC – Szekszárdi UFC 1–0, Vác FC – HR-Rent Kozármisleny 0–1, Monor – MTK Budapest FC II 4–0. A Ferencváros II – Bp. Honvéd-MFA II mérkőzést szerdára halasztották.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában