2021.04.13. 20:53
Most meg szeretnék mutatni, hogy többre képesek a péntekinél
Izgalmas kihívás vár a részt vevő csapatokra a futsal NB I alsóházban a 9. fordulóból előrehozott FTC – Dunaferr DUE Dutrade FC mérkőzésen, amit szerda este 20.45-től rendeznek meg Budapesten.
Fotó: LI
A két csapat legutóbb pénteken mérte össze az erejét a Dunaújváros Sportcsarnokban. Bátran ki lehet mondani, hogy a fővárosiak különösebb erőfeszítés nélkül érték el 11–2-es győzelmet. A mérkőzés már az első játékrészben eldőlt, amikor az újvárosi legénység nem tudta az eddig elért erényeit bemutatni. A folytatásban viszont már egy szinte új, sikerre éhes legénység lépett pályára. Az az elszánt és villámgyors cselekvés a megerősített védekezéssel vezetheti őket sikerre a Népligetben ma este.
Mi is lehet a siker számukra? Az összes hátralévő mérkőzésen, így a main is első helyen nyilván egy bármilyen különbségű győzelem vagy egy tetszőleges arányú döntetlen kiharcolása. Lehet, hogy ez a mai helyzetben túl nagy cél lenne? Nem föltétlenül. November óta jelentős utat tett meg ez a gárda, ami egyelőre az első játékrészek részeredményeiben mutatkozott meg. Ebből úgy tűnik, hogy a csapat az alsóházban tanyázó vetélytársakkal már tud egyenrangú ellenfélként küzdeni, de a bajba kerülő rutinosabb csapatok záró tízperces ádáz hajráival egyelőre még nem tud mit kezdeni. Az újvárosiak munkája azonban bármikor beérhet.
Facskó Józseftől, a Dunaferr edzőjétől azt kérdeztük, nehezebb vagy könnyebb lesz ez a meccs, mint a pénteki?
– Nyilván nekünk minden mérkőzés – és nem csak a Ferencváros elleni – nehéznek számít. Talán egy kicsit elevenebben élnek a játékosokban a pénteki meccsről az emlékek, ezért könnyebb lehet a dolgunk. Nyilván nem mondhatom, hogy reális esélyünk van idegenben egy jó eredmény elérésére, de kevesebb hibával fogunk játszani, mint legutóbb – mondta.
Mahalek Attila, a Ferencváros edzője így nyilatkozott: – A pénteki eredménnyel fölkerültünk az alsóház élére. Egy ilyen helyezés egy bajnokságban önbizalmat és nyugalmat ad. Ez akkor lesz igazán megalapozott, ha szerda este is be tudjuk gyűjteni a három pontot. Akkor már egy kicsit nyugodtabban várhatjuk a hajrát. Mindenesetre a Népligetben is győzni szeretnénk.
Cseresnyés Alex, a Dunaferr kapusa: – Erős visszavágást szeretnék, amivel megmutathatnánk nekik és másoknak is, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint a legutóbbi találkozónkon. Egy attól jobb eredményt szeretnénk elérni.
Fekete Róbert, a Ferencváros centere: – Legutóbb nem játszottunk jól. Nem éreztem azt, hogy közülünk mindenki százszázalékosan odatette volna magát. Szerdán újból találkozunk, akkor is nyerni akarunk. Nem szeretném lebecsülni az ellenfelünket, de ellenük kötelező a hat pont megszerzése.
Lemaradtunk az Európa-bajnokságról
A magyar futsalválogatott 5–2-es vereséget szenvedett a fehérorosz csapat vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi zárásán, így csoportja harmadik helyén zárt, és lemarad a kontinenstornáról. A kezdésig azonos pontszáma volt a csapatoknak. A félidei 2–2-es döntetlen is a mieinknek ígérte a második helyet és a pótselejtezőt, de nem sikerült megtartani az állást.