Tanárok és diákok remeklése

2022.04.08. 11:30

A Sándor Frigyes művészeti iskola Jazz Caféja az MMK-ban

A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai kedden délután a Munkásművelődési Központ színháztermében Jazz Cafe elnevezéssel közel két és fél órás, nagy sikerű, telt házas koncertet adtak.

Agárdy Csaba

Dzsessz, blues és funky – otthon voltak minden műfajban Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Kováts Rózsa, az MMK ügyvezető igazgatója elmondta, az iskola a koncert szervezője, ők csak támogatják az eseményt. 
 

Koós-Balázs Eszter koncertszervezőtől megtudtuk, évente egyszer rendezik meg a Jazz Cafét, mindig más-más helyszínen. Dzsessz sztenderdek, blues nóták és egy kis funky hangzik el a koncerteken, az előadás elsősorban a tanulókról szól, de a tanárok is beszállnak a zenélésbe. 
 

Az említett műfajok mellett a növendékek saját szerzeményeit is hallhatta a közönség, nagy sikert arattak ezek a dalok is. Ami nem is véletlen, hiszen az előadók igen komolyan vették a feladatukat, már kora délelőtt megkezdték a próbát, és a legkisebb apró hibát is folyamatosan javították, a megszólalás, a hangosítás terén. Meg is volt az eredménye, mert jól szólt minden. 
 

Térjünk vissza a dalokhoz. Olyan klasszikusok szólaltak meg, mint például 1954-ből, Thelonious Monk „Blue Monk” című szerzeménye. Ezt a dalt azóta szinte a dzsessz összes meghatározó zenésze feldolgozta. 
 

Ugyanezt elmondhatjuk a Watermelon Manről, ami a dzsessz egyik óriásának, Herbie Hancocknak a szerzeménye, ami ugyancsak nem újsütetű, hiszen 1962-ben keletkezett. És semmiképpen se feledkezzünk el George Gersh­win 1934-ben megjelent daláról, a Summertime-ról, aminek eddig több mint 38 000 (!) feldolgozása készült. Többek között előadta Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, Janis Joplin. Magyarországon magyar szöveggel (is) Berki Tamástól, a hazai dzsessz ikonikus énekesétől ismerhettük meg. 
 

A koncert fellépői: Kiss Gergő, Ábrahám Péter, Bányász András, Szmrtyka Linett, Szabó Levente, Orgovány Zoltán, Ottinger Márton Péter, Schneider Vilmos, Csendes Tibor, Nagy Tamás, Kupsza Gergő, Kis Patrik, Szabó Zalán, Beregi Zsolt, Aczél Áron, Murányi Márton, Horváth Rebeka, Forgács Zsombor, Nagy Nóra és a mindössze tizenhárom éves Hajdu Dániel. Felkészítő tanárok: Szabó Attila, Eged Márton, Tótin István, Balogh Zoltán András, Müller Tamás, Sütő Balázs, Horváth Albert, Kész Petra, Szekeres István. 
 

Összegzésként: mind a tanulók, mind a tanáraik remek koncertet varázsoltak a Munkásművelődési Központ színháztermébe. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában