A keltákkal együtt felbukkant a fazekaskorong is újdonságként

Kelták a Kárpát-medencében 
A Kr. e. IV. században új népcsoport tűnik fel a Kárpát-medencében, a kelták, ezt a régészeti mellett már írásos források is bizonyítják. A kelták az indoeurópai nyelvcsalád nyugati ágához tartoztak, az ókori görög források keltoi, galatai, a latin források celtae, galli néven említik őket. Őshazájuk a mai Nyugat-Európában, Délnyugat-Németországban, Északkelet-Franciaországban és Svájc északnyugati részén volt. Innen több hullámban indultak el kelta törzsek nyugat és kelet felé egyaránt. A nyugat felé indulók egészen a brit szigetekig jutottak. Magyarországon első csoportjaik a Kr. e. IV-III. század fordulóján jelentek meg, akkor, amikor Itália ellen is támadást intéztek. Egy kelta származású történetíró, Pompeius Trogus műve alapján pontosabb évszám is tudható, Róma kirablása Kr. e. 388-387-ben történt. Ezt követően hazánk területén nagyobb számban a III. században egy sikertelen balkáni hadjárat következtében telepedett le a kelták több törzse is. 

A temetők titkai 
A késő vaskort egy svájci lelőhelyről a régészek La Tène-kornak, illetve -kultúrának is nevezik. A magyarországi keltaság fénykora a Kr. e. III–II. századra tehető. A korszakból több telepük, illetve birituális, azaz hamvasztásos és csontvázas sírokat egyaránt magában foglaló temetőjük ismert. A temetőkből következtethetünk az élők társadalmára is. A férfiakat rendszeresen temették el derekukra lánccal kötött hosszú, a test jobb oldalán elhelyezett kétélű karddal, pajzzsal, lándzsával, vas késsel, amelyek jelzik, hogy viselőik egykor harcosok voltak. A fegyvereket a hamvasztás előtt gyakran meghajlították, használhatatlanná tették. Ennek okát nem ismerjük pontosan, történhetett azért, hogy ne használhassák, vagy azért, hogy meggátolják a halott visszatérését. A férfiak viseletéhez tartozott még a vállon a köpeny összefogására szolgáló ruhakapcsolótű, azaz fibula, amelyhez még egy kisebb fibula is csatlakozhatott. 
Az asszonyok sírjaiban megtalálhatók a különböző karperecek, köztük voltak egyszerű kialakítású üvegből vagy lignitből készültek, de bronzból készített plasztikus díszűek is. Szintén bronzból készültek a jellegzetes kelta dudoros-hólyagos karperecek. Ugyancsak a női viselet részét képezték a hólyagos bokaperecek is, amelyek nemcsak jellegzetesen kelta tárgyak, hanem azon belül Közép-Duna-vidéki specialitásnak tekinthetők. Ilyen bokaperecek városunk területén, a vasmű közelében feltárt két kelta sír egyikéből is előkerültek. A nők ruházatához is tartoztak bronzból és vasból készült fibulák, amiket gyakran bronzlánc fűzött össze. A derekukon is viseltek láncot a nők, egy zománccal díszített, lófejben végződő kapcsokkal díszített példány még az egykori Dunapenteléről került a Magyar Nemzeti Múzeumba. Mind a férfiak, mind a nők sírjából kerülnek elő nyakperecek, illetve a halottnak a túlvilágra szánt élelem vagy ital tárolására szolgáló edények. A kevésbé tehetősek temetkezéseiben megtalálhatók a különböző, vasból készült használati eszközök, kések, ollók. 

Kelta települések 
A város területéről egyelőre csak kelta temetkezések kerültek elő, az élők települései még nem. Térségünkben a kelták zöme falusias jellegű településeken, illetve kis, tanyaszerű lakóhelyeken élt. 2-3-szor 4-6 méteres félig földbe mélyített, sátortetővel fedett, vesszőből font, agyaggal (paticcsal) tapasztott falu házakban éltek. A házakban munkagödrök és tűzhelyek vagy kemencék is voltak. A települések házai között különböző, tárolók, agyag kinyerésére szolgáló, illetve hulladékgödrök helyezkedtek el. Az itt lakók megélhetésüket állattenyésztésből, földművelésből biztosították, a vasból készült szerszámok – például ásók, kapák, ekepapucsok, birkanyíró ollók – az addigiaknál sokkal hatékonyabb gazdálkodást tettek lehetővé. 

Újdonságok a keltáktól 
A vas eszközök használatán kívül egyéb újdonságok is megjelentek a keltákkal a Kárpát-medencében, az egyik ilyen a fazekaskorong volt. Bár a Dunától keletre élő szkítakori népesség már a Kr. e. VI-V. században ismerhette, használata a keltákkal vált általánossá. Ez ugyan még csak lassú kézi korong volt, de már ez is lehetővé tette, hogy sokkal nagyobb mennyiségű kerámiát állítsanak elő. A tömeggyártásban készült edények formái azonban a korábbi, bronzkori formákhoz képest jóval egyszerűbbekké váltak. 
A pénz szintén a keltákkal jelenik meg hazánk területén. Magát a pénzt ugyan már korábban ismerték, saját pénzverésük csak a Kr. e. III. században kezdődött. Érmeik kezdetben görög érmeket utánoztak, elsősorban II. Philipposz makedón uralkodó (Kr. e. 359–336) tetradrachmáinak utánzatait verték. Később kialakult a törzsi központokhoz köthető önálló pénzverés is. Érmeiken kelta szimbólumok jelentek meg, például küllős kerék, koszorú vagy triszkelion (hármas spirál). Egy kelta éremkinccsel Dunaújváros is büszkélkedhet. A város déli részén talált nagy mennyiségű ezüstpénz zöme azonban a Magyar Nemzeti Múzeumba került, az Intercisa Múzeum kiállításában csak néhány darab látható belőle. 

Továbbélés a római korban 
A Kr. e. I. században átrendeződött a kelta törzsek szállásterülete. Dunaújváros térsége az eraviscus törzs uralma alá került, az itt élők megérték a római hódítást is. A rómaiak közigazgatási egységekbe tagolták őket, de ez nem okozott nagy változást mindennapjaikban. A kis bennszülött-telepek tovább éltek. Természetesen hatott rájuk a római kultúra, de sok kelta szokást továbbra is megtartottak, ezeknek jelentős bizonyítékai a kelták által római mintára állított sírkövek. A sírkőábrázolások tanúsága szerint a férfiak ugyan hamar átvették a rómaiak viseletét, azonban az asszonyok továbbra is megtartották a kelta viseleti elemeket, a felvésett nevek pedig szintén kelták voltak. Valószínűleg nyelvük is megmaradt egy ideig, az eraviscusok feltehetően a Kr. u. II. század utolsó negyedéig használták azt. 

Irodalom: 
B. Horváth Jolán: Késő vaskor: a kelták. In: Dunaújváros története. Szerk. Erdős Ferenc és Pongrácz Zsuzsánna. Dunaújváros, 2000. 34–36. 
(https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Dunaujvaros/index.htm) 
B. Horváth Jolán – Keszi Tamás: Az Intercisa Múzeum őskori állandó kiállításának katalógusa. Dunaújváros, 2004. 
Buza Andrea: Kelta hólyagos bokaperec Dunaújvárosból. Az Intercisa Múzeum kincsei III. 107-108. (https://www.intercisamuzeum.hu/honapmutargya/2018 majus honap mutargya kelta holyagos bokaperec dunaujvarosbol) 
Borhy László – Szabó Miklós: Magyarország története az ókorban: Kelták és rómaiak. Budapest, 2015. 
Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon. Budapest, 1971.