2019.11.13. 09:00
Díjat hozott a dalkör
A hét végén országos dalkörtalálkozón vett részt a Pentelei Kéknefelejcs Dalkör tagsága Nagyatádon.
Fotó: LI
Nem is akármilyenen, hiszen összesen 37 együttes mérte össze tudását, adta hírül számunkra Horváthné Lázár Gabriella, a dalkör szakmai irányítója. Mint mondta, a kórus nem volt könnyű helyzetben, ugyanis harmonikakísérőjük megbetegedett, így a zenei alap nem segítette az éneklésüket. Elsősorban pentelei, budapesti és baracsi dalokból válogatták össze a repertoárjukat. Olyannyira jól sikerült, hogy a kiemelkedő énekteljesítményért járó Solar díjjal térhettek haza.
Ám most sem pihennek a 73 év átlagéletkorú csoport tagjai, már készülnek a hét végi megmérettetésre, a többfordulós XIII. Vass Lajos Népzenei Verseny elődöntőjére, amit Nagylókon tartanak majd. Ez egy komoly feladat lesz számukra, ugyanis egy-egy ilyen országos versenyen 35 és 45 közötti kórus méri össze a tudását egy döntőn belül, és általában három-, illetve négyfordulós versenyek. Az idő rövidsége miatt ide is azt a dalcsokrot viszik, amivel a díjat elhozták. Deklarált céljuk, hogy a pentelei népdalokat gyűjtsék, átörökítsék.