„Gyere velünk a könyvtárba”

2018.06.11. 17:00

Nulladik kísérletként is jelesre vizsgázott az újraaktivált városi könyvünnep

„Könyvtár-Könyvhét-Könyvtér”, e hármas mottóval próbált ismét kimagasló könyves ünnepet faragni az országos könyvhétre helyben is a József Attila Könyvtár lelkes csapata. Jelentjük: sikerrel – bár a szombati nap több mint viharosan kezdődött.

Szabó Szabolcs

„Lobog a szélben az irodalom” – idézte a Dunaújvárosi Hírlap egy 1994-ben született, az országos könyvhét helyi szeletét mustráló cikkét Tóth Éva, a József Attila Könyvtár igazgatója. A citált megállapítás több szempontból is aktualitást nyert ezen a szombat délelőttön. Hiszen a szó legszorosabb értelmében a város felett tomboló vihar miatt valóban lobogott a szélben az irodalom. Mint korábban lapunkban is több ízben bemutattuk: a városi könyvtár elhatározta, hogy hosszú évek, de helyesebb, ha inkább az állítjuk: évtizedek után ismét igazi könyves ünnepet varázsol Dunaújvárosba, az érdeklődő olvasóközönség legnagyobb örömére. A viharral természetesen nem számolhattak, így a Városháza térre szervezték meg az egész napos zenés irodalom-műsorcsokrot. A színpad már állt a téren, az eső pedig ömlött szakadatlan. A könyvtár csapata hatalmas munkával és kreativitással pár óra alatt igazi könyves fesztivált épített fel, ezúttal már az időjárási viszonyok miatt a könyvtárban. Újraszabták az üzenetet is: a könyvtárba mentem – gyere utánam… Ha nem is rögtön, de a nap folyamán fokozatosan érkeztek a soros fellépők és az olvasótábor is.

A Cimbora Klub lelkes tagjai is gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A felnőttkönyvtárban mutatták be produkcióikat Törökné Antal Mária vezetésével

Még azonban ne lapozzunk ennyire előre. Tóth Éva intézményvezető a már említett ünnepi köszöntőjében elmondta, e rendezvényt egyfajta nulladik számú kísérletnek szánták, hogy ismét legyen Dunaújvárosban könyvünnep, amely nem annyira a könyvszakma kereskedelmi vonulatáról szól, hanem a könyv és az olvasás kultúra- és közösség­építő szerepéről, küldetéséről. Ehhez csatlakozott Izsák Máté, az önkormányzat ifjúsági, sport- és kulturális bizottságának elnöke, aki kiemelte, a városnak szüksége van ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre, ezért is fontos a városi könyvtár munkája, amely egy igazi kulturális misszióként értékelhető.

Kálnay Adél író, költő és Then Szilvia illusztrátor dedikált a könyves ünnepen Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A szép és biztató gondolatok után aztán beindult a beltérivé lett könyvünnep. Először a könyvtárosok beszéltek egy-egy számukra fontos kötetről, majd a Cimbora Klub fiatal tehetségei bizonyították, hogy a nehézségek ellenére is remek produkcióra képesek. Őket követte a Jószolgálati Otthon csapata, majd a délután első fele már a diák színjátszóké volt. A gazdag programcsomag mellett bőven volt lehetőség a játékra is.

Farkas Erik színművész megzenésített versekkel is megörvendeztette a könyvtár közönségét

A könyvtárosok csapata élvezetes játékokat eszelt ki a vállalkozó kedvű közönségnek, de a dekorációfüzérre felírt idézetek között is szórakoztató volt bogarászni. Érdemes volt sorban állni is, hiszen Kálnay Adél író-költő dedikálta két friss kötetét (Ami marad, Tündérhajszál) Then Szilvia illusztrátorral közösen. A végére a nap is kisütött, a szervezők a hangfalak egy részét az utcafront felé fordították, így a járókelők is élvezhették Polgár Lilla, Farkas Erik, Sparing Donát és Gasparik Gábor zenés irodalmi összeállítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában